Pénzügyek

Az internetböjt 5 előnye
Sokan a munkahelyen és otthon is napjuk nagy részét a monitor előtt töltik. Alkalomadtán érdemes hosszabb időre is elhagyni a világhálót.

Kétségtelenül vonzó, hogy ma már könnyen, gyorsan megszerezhetjük az interneten a legfrissebb híreket és minden olyan információt, amire szükségünk van. A folyamatos böngészés, egyik oldalról a másikra ugrálás azonban károsítja az idegrendszert, hátráltatja a kreativitást, gátat vet egyéb, értékes tevékenységeknek. A japán egészségügyi minisztérium internetböjt-kampányokat kezdeményez, az USA egyes államaiban megjelent a digitális méregtelenítés fogalma. A saját döntésünk alapján is kijelölhetünk időszakokat, amikor nem nyitjuk meg az internetet.

Észrevesszük a jelen világot

Akár számítógépen, laptopon vagy okostelefonon nézelődünk, ez idő alatt megszűnik számunkra a külvilág. Sokan az evésről, a folyadékfogyasztásról és az alvásról is megfeledkeznek. A családtagok és barátok háttérbe szorulnak, a napszakok észrevétlenül múlnak el. Érdemes akár naponta kijelölni néhány órát, amit internet nélkül töltünk. Az is jó megoldás, ha a hétvége egyik napját szánjuk erre.

Ekkor legyünk szigorúak, és ha eszünkbe jut valami, aminek a világhálón szeretnénk utánajárni, írjuk fel, és csak később, a netmentes időszak letelte után keressünk rá. A gyerekeket is rászoktathatjuk erre, feltéve, hogy megfelelő alternatívát kínálunk számukra. Sok szülő panaszolja, hogy tizenéves vagy még fiatalabb gyermekét képtelen elmozdítani a gép elől. Főként a kisebbek számára fontos, hogy őket is érdeklő programokat szervezzünk. Ne érjük be azzal a felkiáltással, hogy édes fiam, csinálj már valami mást, ne csak a neten lógj!

A pótolhatatlanság leleplezése

Gyakran a közösségi oldalak látogatása szögez az internet elé. Aki naponta többször is belép ide, attól fél, lemarad egy fontos eseményről, vagy önbizalom híján attól tart, elfelejtik a barátai, ha nem vesz részt a virtuális világban. Néhány napos nélkülözés után azonban felismerhetjük, semmilyen értékes élményből nem maradtunk ki. Akik számára fontosak vagyunk, más módon is elérnek. A felületes kapcsolatokra pedig felesleges időt szánni a monitor előtt. Az internetböjt alatt eszünkbe jut felhívni azokat a rokonokat, barátokat, akikkel eddig legfeljebb a chatfunkcióval beszélgettünk, amely nélkülözi a személyes egymásra hangolódást.

Valóban mindent tudni akarok?

A politikai és közéleti események követése sokak számára lényeges, azonban a hagyományos tájékozódási források, a napilap, a rádió olykor hitelesebb forrás, mint a különböző internetes magazinok és fórumok. Az újságokat, a csatornákat tudatosabban választjuk meg, míg az online oldalakra rákattintás többnyire véletlenszerű vagy automatikus. Így olyan információkat is megnézünk, amelyekre nem lennénk kíváncsiak. Az idegrendszer előbb-utóbb túlterhelt lesz, alvási problémák, feszültség, dekoncentráltság alakul ki. Ha kipróbáljuk, hogy néhány napig más módon – vagy akár semmiképp sem – tájékozódunk a világ eseményeiről, meglepő nyugalom uralkodik el rajtunk. Ettől még nem leszünk tájékozatlanok, csak megfelelő szűrőt alakítunk ki az információk előtt.

Új szokások beépítése


Reggel az az első teendő, hogy bekapcsoljuk a számítógépet vagy rácsatlakozunk telefonunkkal az internetre? Vannak, akiknek ez ugyanolyan rutintevékenység, mint egy csésze tea vagy kávé elfogyasztása. Ha megvonnák tőlük, azt csaknem szenvedésként élnék meg. Eleinte furcsa lehet, ha egyes napokon tudatosan mellőzzük ezt a szokást, de sikerrel járunk, ha egy értékes vagy hasznos pótlást találunk helyette. Ez lehet öt perc torna, vagy egy érdekes magazin átlapozása, amit még előző este kikészítünk az asztalra.

Ha nagyon nehezünkre esik, hogy virtuális világ nélkül kezdődjön a nap, legalább próbáljuk késleltetni. Fokozatosan elérhetjük, hogy indulás előtt nem nézünk az internetre, majd a következő lépés, hogy a tömegközlekedést is enélkül vészeljük át. Hétvégén is kezdhetjük félnapos internetszünettel, így nemsokára a teljes szombat és vasárnap is felszabadul. Akiknek sikerül ezt elérniük, úgy érzik, váratlanul időmilliomosok lettek.

Egészséges érzékszervek


Az égő, karikás szem, az álmatlanság és az ingerlékenység hátterében nemegyszer a túlzott internethasználat áll. Már egynapos szünet is frissítően hat az egészségre. A folyamatos sugárzás még akkor is megterheli a szemet, ha a legmodernebb monitor előtt ülünk. Az okostelefonok apró betűi szintén túlzott erőltetést igényelnek. Ráadásul ilyenkor sokkal kevesebbet pislogunk, így a szem kiszárad, ég és viszket.

Az esti internetezés több téren is gátolja a nyugodt éjszakát. A folyamatos információáradat ingerei nem hagyják áthangolódni az idegrendszert az éjszakai pihenésre. A monitor fénye a leginkább élénkítő és izgató fénytípus, még órákkal a kikapcsolás után is készenléti állapotban tartja a szervezetet.

A nyak, a gerinc természetellenes tartása fejfájáshoz, váll- és hátfájdalmakhoz vezet. A folyamatos internetezés a mozgásszegény életmód melegágya, hiszen hiába határozzuk el, hogy csak egyetlen információnak nézünk utána, a legtöbb esetben vég nélküli kattintgatás lesz az eredmény. Ezért legjobb megoldás az előre kitűzött internetböjtös időszak, lehetőleg minden héten ragaszkodjunk hozzá néhány órára, havonta pedig egy-két teljes napra is.

szerző: Futaki Balázs
Pénzügyek 2022. AUGUSZTUS Így csalják ki a pénzed. Megtörtént esetek!
Veled is megtörténhet! Történetek hihetetlen átverésekről, és tanácsok, hogyan előzheted meg őket.
Pénzügyek 2022. MÁJUS Digitálisan is tudni kell elválni
Egy szakításkor életünk digitálisan összefonódó szálainak gondos szétválasztására is ügyelnünk kell, különben nem várt kellemetlenségekkel szembesülhetünk.
Pénzügyek 2022. ÁPRILIS Így verhetnek át az étteremben
Ahol a pénz az első, csupán a gátlástalanság mértéke és a fantázia szab határt az éttermi átveréseknek.
éppen olvassák
01
Pénzügyek 2023. NOVEMBER Téli gumi: ráfaraghatsz!
Cseréltettél már idén autógumit? Ahogy az első nagy roham leül, megint könnyebben kaphatsz időpontot a gumiszervizekben. Mindenképp megéri!
02
Pénzügyek 2023. NOVEMBER Vad és veszélyes találkozások
Az óvatosság autóvezetőként sosem árt, de jó, ha tudod, hogy októberben és novemberben történik a közutakon a legtöbb vadak által okozott gépjárműbaleset.
03
Pénzügyek 2023. OKTÓBER A katedrán is magabiztosan
„Tudom, hogy nem vagyok már fiatal, de a katedrán állva fontos a magabiztosság. A diákjaim nem vehetik észre, hogy egy ideje inkontinenciával élek.” – ismerd meg Klára történetét! (x)
Menu