Egészség

4 extra hatékony tipp a sikeres leszokásért
„A dohányzás súlyosan károsítja az Ön és környezete egészségét…” Igen ám, de hogy a csudába lehet abbahagyni?

A dohányzás köztudottan nem egészséges. Egészségkárosító hatásai még a nem dohányzók előtt is ismeretesek, így elismétlésük helyett inkább a leszokás módjairól beszélünk. Leszokni ugyanis le lehet, ezt számos példa bizonyítja, de talán még több szemlélteti azt, hogy az elhatározás csak egy dolog, a kivitelezés már annál nehezebb. Dohányozni ugyanis jó. Kellemes az íze, a füstje, kiváló pótcselekvés, oldja a stresszt, segít elaludni, sok esetben komoly szertartással, ráadásul a cinkos összetartozás érzésével jár.

Mégis, a sok-sok előnye, finomsága, beteges megszokása ellenére, egészségkárosító hatásai miatt sokan elhatározzák, hogy leteszik a cigarettát. Az elhatározás szép és becsülendő dolog, kár, hogy az esetek nagy részében nem követi megvalósítás – kivéve, amikor már bekövetkezett a diagnosztizált baj, hiszen ilyenkor mindenki lényegesen motiváltabb az ügyben. Igen, gyarló az ember, a távoli baj nem ijeszti meg, elvégre olyan messze van még, és egyébként is, „valamiben meg kell halni”. Ez igaz ugyan, de talán mégsem mindegy, hogy miben, mikor és milyen körülmények közt.

Akár már elhatároztad magadban, hogy felhagysz káros szenvedélyeddel, akár az önmagadba vetett hit hiányában nem jutottál el az elhatározásig, a következő tanácsok megfogadásával erősítheted akaraterőd, és sikeresebben szállhatsz szembe a kínzó vággyal, hogy rágyújts. Ennek fényében újra érdemes lesz átgondolnod a leszokás lehetőségét.

Leszokás – miért nem megy?

Először is azért, mert mint említettük, a dohányzás jól eső szokás a dohányosnak. Nyilván, ha undorítónak találná, és könnyen le tudná tenni, egyáltalán nem is dohányozna. Másrészt pedig azért, mert az elhatározás hibás alapokon nyugszik. Ha nem biztosítod az alapvető, leszokáshoz szükséges feltételeket, kudarcba fullad az egész. A feltételek biztosítása pedig már magára az elhatározásra is kiterjednek.

1. Tervezz, ne kapkodj!

Hirtelen felindulásból leszokni nem nagyon lehet – vagy legalábbis nagy szerencse szükséges ahhoz, hogy éppen erős időszakodban határozd el magad. A leszokás időpontja sose ma vagy holnap legyen. Tűzz ki egy napot úgy, hogy legyen egy heted a lelki felkészülésre. Minden nap, minden egyes cigaretta elszívásakor készítsd fel magad arra, hogy 7, 6, 5, 4… nap múlva abbahagyod. Ez idő alatt pedig igyekezz minél több már leszokott dohányossal beszélgetni. Kérdezd ki őket, milyen rossz és jó tapasztalatokra számíthatsz a leszokást követően. Figyeld meg, hogy ez alatt az egy hét alatt milyen helyzetekben gyújtasz rá mindenképp, és találd ki, mit tehetsz a jövőben, hogy kibírd: mivel terelheted el a figyelmed, mivel kötheted le magad ezekben a helyzetekben.

2. Egyedül, segítséggel?

Van, akinek egyedül is sikerül, mások mindenféle leszoktató módszereket vesznek igénybe. Ha tudod magadról, hogy nem bírod egyedül, informálódj a lehetőségekről, járd körül a témát, hogy ne akkor kelljen döntened, amikor éppen majd megbolondulsz egy szál cigiért.

3. Beszélj róla!

Elhatározásukat sokan titokban tartják, hogy ha a nagy leszokási terv mégsem sikerül, ne kerüljenek kellemetlen helyzetbe mások előtt, kudarcuk lehetőleg maradjon titokban. Ráadásul siker esetén is jobban hangzik a meglepetésszerű „már egy hónapja nem dohányzom”, mint ha mindenki az elejétől követte volna a folyamatot. De! Ha nem mondod el a körülötted lévőknek, hogy szeretnél leszokni, illetve éppen leszokóban vagy, nem lesznek rád tekintettel, nem támogatnak, sőt olykor tudtukon kívül kísértenek, amivel csak saját helyzeted nehezíted.

4. Ami eddig cigi volt, legyen ezentúl valami más!

Akárhogy nézzük is, a dohányzás nem csupán a cigaretták elszívását jelenti. A dohányzás társ, szokás, rutin. Az élet, a hétköznapok része. Olyan megszokott cselekvés – vagy éppen pótcselekvés –, melynek nemcsak nikotintartalma, hanem a puszta mozdulata is hiányzik. A leszokás előtti egy hétben találj ki valamit, amivel a mozdulatot mint szokást helyettesítheted. Van, aki sárgarépát hord magánál, és amikor rá szeretne gyújtani, két ujja közé fogja és rágcsálja. A mozdulat hasonló, tehát a szokás iránti igényt kielégíti.

szerző: Ötvenentúl.hu
Egészség 2024. MÁJUS Előzd meg a csontritkulást!
A fokozott kalciumbevitel mellett a legfontosabb az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás szabályainak betartása. Mintaétrendünk segít, hogy megelőzd a csontritkulást!
Egészség 2023. OKTÓBER A legjobb szívvédő magvak – receptekkel!
A mindennapos dió-, mandula- és pisztáciafogyasztás hozzátartozik a szívbarát étrendhez, természetesen ínycsiklandó receptek segítségével.
Egészség 2020. NOVEMBER A legjobb téli immunerősítők - kéznél van a megoldás!
A változékony időjárás, a nyirkos hideg igencsak próbára teszik a szervezet ellenálló képességét.
éppen olvassák
01
Egészség 2024. ÁPRILIS Saláta a vitaminkészletek feltöltésére
Olcsó, gyorsan és egyszerűen összeállítható saláták, amelyek biztosan feltöltik a tél folyamán kiürült vitaminkészleteidet.
02
Egészség 2024. MÁRCIUS A legjobb memóriajavító ételek - receptekkel
Tudtad, hogy vannak ételek, amelyek serkentik az agyműködést? Bemutatunk párat, sőt, recepteket is ajánlunk!
03
Egészség 2024. MÁRCIUS A 6 legbiztosabb tipp, hogy legyőzd a tavaszi fáradtságot!
Ha belenézel a tükörbe, fáradt, kimerült arc, fakó bőr néz vissza rád? A természet segítségével újra erőre kaphatsz.
Menu