Bejelentkezés
egy korosztály találkozóhelye
2017. May 30. Tuesday, Janka, Zsanett   |  Legyen ez a kezdőlapom Legyen ez a kezdőlapom
Főoldal
Főoldal  |  
Segítség
Segítség  |  
Keresés
Keresés 
 

Kezdődhet az otthonteremtés

2017.05.02. | Nádasi Tibor
Megnyílt az út az első nemzeti otthonteremtési közösség megszervezése előtt azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank megbízható szervezőnek ismerte el a Central NOK Zrt.-t.
megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

hirdetés

A nemzeti otthonteremtési közösségek létrehozását lehetővé tevő és szabályozó törvényt 2016-ban fogadta el a parlament. Ezzel a kormánynak az volt a célja, hogy versenytársat teremtsen a jelenleg működő lakás-takarékpénztáraknak – mondta korábban Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője. Magyarázata szerint azért szándékoznak így konkurenciát állítani a roppant népszerű lakáskasszákkal szemben, mert miközben egymillió magyarnak van megtakarítása, és az állam e megtakarítások után adott 50 milliárd forint támogatással finanszírozza a mostani rendszert, addig alig épülnek új lakások.

A nemzeti otthonteremtési közösség (nok) tagjai megtakarításaikat kizárólag új lakás vásárlására fordíthatják. Aki időközben meggondolja magát, és itt elhelyezett pénzét mégis más célra költené el, annak meg kell várnia a közösség megszűnését, tehát csak 10-15 év elteltével kaphatja vissza korábbi befizetéseit. Egy-egy ilyen közösséget legalább 120 tag toborzásával lehet létrehozni, működésének ideje alatt minden tagnak lakáshoz kell jutnia. A megvásárolni kívánt lakás tervezett értékének maximumát előre meg kell határozni, 10 és 40 millió forint között, és ehhez igazodik a befizetendő összeg, amelynek befizetésére a csatlakozó tag kötelezettséget vállal előre meghatározott rendszerességgel.

A lakások megvásárlását a tagok befizetései fedezik. Azt, hogy ki mikor jut új lakáshoz a közösség összes tagjának befizetéséből, bizonyos rendszerességgel megrendezett sorsolás, illetve licitálás dönti el. A tagok lényegében egyfajta kamatmentes kölcsönnel finanszírozzák egymást, a közösség nem fizet, és nem szed kamatot. Ha ez a modell ismerős valakinek, az nem téved, csak emlékszik. Magyarországon még a 90-es években jelentek meg, és gyorsan el is terjedtek a fogyasztói csoportok. Ez az elnevezés olyan vásárlási társulásokat jelöl, amelyekben a csatlakozók vállalják, hogy meghatározott mértékű részleteket fizetnek, hogy az így összegyűlt pénzből bizonyos időközönként sorra megszerezhessék egy-egy nagy értékű árucikk tulajdonjogát.

A vége akkor az lett, hogy sok csoport tönkrement, megszűnt, vagyona eltűnt, ezért az Országgyűlés 2012. január 1-jével megtiltotta újabb fogyasztói csoportok létrehozását. A már létező fogyasztói csoportot működtető vállalkozások tevékenységük folytatását 2014. január 31-ig kötelesek voltak bejelenteni az NFH-nak. Az egyik ilyen volt a korábbi nevén Poligrupo Hungária, mostani Central NOK is, amelyről írásunk elején esett említés, mert most elsőként állta ki a „megbízható szervező” minősítés szigorú próbáját, amelynek követelményei szerint legalább két éve fogyasztói csoportot működtető cégként szolgáltatott adatot az MNB-nek, és már legalább 1000 lakóingatlan adásvételében működött közre.

Ez azért fontos, mert az állam a nok-tagok befizetéseire 30 százalékos, befizetésarányos állami támogatást ad, ennek maximuma 300 ezer forint évente, de ez az állami támogatás csakis „megbízható szervező” minősítésű cég által szervezett közösség tagjainak jár. Márpedig ez lényegi eleme a konstrukciónak, mivel a nok-ba belépők befizetése nem kamatozik, viszont költségént számíthatnak havi akár 10-40 ezer forintos szervezői díjra, valamint a lakás-takarékpénztárakhoz hasonlóan egyszázalékos kezdeti díjra is.


Mire való a lakástakarék?
A lakástakarék-pénztár egy államilag támogatott megtakarítási forma. Éves befizetésedet az állam 30 százalékkal, de maximum évente 72 ezer forinttal...  tovább Tovább
Lakást a takarékból
Ha személyesen vagy családilag érintettje vagy a lakáspiac pezsdülésének, jó, ha eszedbe jut, hogy a lakástakarék-pénztárak még mindig kiemelkedő hozamot...  tovább Tovább


megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

támogatás lakás közösség



Csak röviden
Tovább
 
Kiemelt témáink
Interjú
Képgaléria


hirdetés

Kérdezd a szakértőt
Dr. Pál András - jogász
Dr. Pál András
jogász

Ha információra van szükséged a cégjoggal, az internetes és szerzői joggal kapcsolatban, fordulj hozzám bizalommal!

Tisztelt Kérdező! A kommentnek nincs semmilyen valóságtartalma vagy jogi alapja. Egyszerű han... TovábbTovább
Tisztelt Dr. Pál András úr! A http://www.otvenentul.hu/forumtopic.php?TopicID=487 #754247 György... TovábbTovább





hirdetés

hirdetés