Sok kutyatartó tapasztalja, hogy négylábú barátja mozgásterei „behatároltak” (lakás, udvar, kutyafuttató, vagy séta a környező utcákban). Pedig az ember társául szegődött négylábú barátaink mindenhol jól érzik magukat, ahol együtt lehetnek a gazdáikkal. Ez az érzelmi kötődés kölcsönös, vagyis az ebtartónak is öröm az együttlét kedvencével, ezért sokan a szabadidő-eltöltésébe is folyamatosan „bevonják” négylábú pajtásukat.

Buksi! Hozzám!

Nem véletlen, hogy egyre szaporodik az olyan üzletek, éttermek, hotelok, szabadvízi fürdőhelyek („ingyenes” strandok) száma, ahol szívesen látott vendég „kísérőnk” is.

A gyakran kirándulók többször találkozhatnak a kocogó vagy biciklijét tekerő gazdijaik mellett lépteiket szaporázó ebek látványával. Az emberhez szorosan kötődő társ tehát megállja helyét a szabadtéri testmozgások gyakorlása közben, sportbarátként is. Az egyik legfontosabb szabály azonban, hogy ne erőltessük túl se magunkat, se a kedvencünket.

Különösen igaz ez a hosszabb inaktív időszakok után. Ha többet tartózkodunk a szabadban, és szívesen mozgunk, sportolunk, dönthetünk úgy, hogy kedvencünket sem kényszerítjük szobafogságra vagy többórás egyedüllétre. A rendszeres és intenzív közös sportolással egyszerre gondoskodhatunk négylábú barátunk és a saját mozgásigényünk kielégítéséről.

Kezdjük az állapotfelméréssel!

Mielőtt azonban komolyabb túrákra indulnánk „útitársunkkal”, érdemes felkeresni egy állatorvost, és vizsgálatokkal ellenőriztetni, hogy rendben van-e a szívműködése, a mozgásszervei épek-e, nem szenved-e valamilyen akut vagy krónikus betegségben (a túltenyésztés következtében a németjuhász-kutyáknál már fiatalon is megjelenik a csípőízületi kopás, amely a gyakori túlterheléssel a mozgásképtelenségéig „fokozódhat”.) Persze egy egészséges idősebb és lassabban mozgó kutyusnak sem tilos a kíméletes „testmozgás”, amely segíthet elkerülni a – körükben is terjedő – elhízást, és annak nyomán fellépő keringési és mozgásszervi betegségeket.

Alkalmassági szempontok

Mielőtt tehát nekivágnának akárcsak egy néhány kilométeres kirándulásnak, vagy a ház körüli sétákhoz, házőrzéshez szokott kedvencünk számára megterhelőnek gondolt testmozgásra szándékozunk magunkkal vinni, néhány szempontot érdemes fontolóra venni. Az úgynevezett „mini”, azaz szobakutyákkal és a krónikus betegségben szenvedő „veteránokkal” közös, rendszeres és tempós, többórás, hosszú távú testmozgás erőltetése akár az életüket is megrövidítheti.

A nagyobb testű, nagyobb mozgásigényű, 5-6 évesnél fiatalabb, egészséges ebek elvileg (ha a gazdájuk jól nevelte őket, vagyis irányíthatók, és szükség esetén fegyelmezhetők) alkalmas partnerek lehetnek az együtt végzett testedzéshez.

Edzéstervvel a közös élvezetért

A tájfutást, a kocogást, a tempósabb, hosszabb távú futást, a nagy túrázásokat gyakorló tulajdonosoknak a kutyás testmozgás felkészítésére időt kell szánniuk. A kutyakiképzéssel foglalkozó szakemberek szerint, a fokozatosság elve alapján meg kell tanítaniuk, hogy amíg ők a pár perces bemelegítő gyakorlatukat végzik, a kutyájuk ne távolodjon el tőlük, s a kocogás, futás közben is szorosan zárkózzanak fel „emberbarátjuk” mellé vagy mögé. A kutyatrénerek azt javasolják, hogy az első néhány alkalommal csak 20 percet fussanak intenzíven a kedvencükkel; és amennyiben úgy látják, hogy az állat fáradt, lassítsanak. Azzal, hogy alkalmazkodnak az eb „teljesítőképességéhez”, ő is idővel idomul a neki diktált tempóhoz. Ez az egymásra hangolódás az ember által kitűzött cél (táv/idő) közös elérésében segít, mert az állat fokozatosan szokja meg a tempót, a terhelést, és képes lesz hozzánk igazodni.

Kerékpározáskor elengedhetetlen, hogy megtanítsuk, a biciklinek melyik oldalán kell haladnia a kutyának a balesetek elkerülése érdekében.  Amikor ezt a tudást már megbízhatóan elsajátította, nyeregbe lehet pattanni, ám figyelni kell arra, hogy a tekerés ritmusát az állat képes legyen tartani. Arra is a gyakorlatban kell rászoktatni, hogy fékezéskor ő is álljon meg, és „csatlakozzon” a gazdájához.

Bármely helyzetben, a kutyás sportoláskor pedig különösen fontos az állat fegyelmezettségének józan felmérése. Csak olyan kutyát szabad „sporttársul” választani, aki hallgat gazdája hívó vagy tiltó szavára, vagyis akar is és képes is engedelmeskedni, nem akadályozza, nem veszélyezteti sem tartója, sem más emberek, sem fajtársai, sem saját testi épségét.

Erre is figyeljünk!

A szabad természetben – amennyiben nem elég „feladattartó” a kedvencünk – inkább ne kockáztassuk sem az ő épségét, sem a sporttársainkét. Ha szívünk szerint szívesen engednénk a természetben szabadabban mozogni, mint a lakott területeken lehetséges, használjunk nyomkövető pórázt, így akár 10 méternyire is elbóklászhat.

Miután hazaértünk, vizsgáljuk át nemcsak magunkat, hanem a „sporttársunkat” is, mert ha nem gondoskodunk időben a bőrébe befészkelődött kullancs(ok) elátvolít(tat)ásáról, a várszívók által terjesztett betegség súlyosan károsíthatja az egészségét, de még végzetes kimenetelűvé is válhat.

Négylábú túratársunk folyadékpótlásáról minden alkalommal gondoskodjuk. Vigyünk magunkkal vizet üvegben, kulcsban, és egy műanyag tálkát, amelyből megitathatjuk.

Létezik kutyasportág is 

A frizbizés, amelyet a kutyatrénerek, sőt a sportszakemberek is „klasszikus kutyasportként” is emlegetnek, kifejezetten ajánlható az ember és a kutya közös testedzésére, szórakozására. Az évezredek óta az emberhez társult állat ösztönösen élvezi a zsákmányszerzést, vagyis a sportszer „levadászását”, de annak a gazdájához történő visszajuttatását is. Mindeközben az ebtulajdonos is megmozgatja teste szinte minden porcikáját. Aki egyébként is kedveli, és a kutyájával rendszeresen akarja „űzni” ezt a „sportágat”, olyan egyesületekhez is csatlakozhat, amelyek oktatói programmal tanítják meg a gyakorlás módját, a játék szabályait. A legelszántabbak versenyeken is megmutathatják, mire képes együtt egy hű, ügyes és okos kutyus és a gondos, szerető, játékos gazdája.