Szépség

A világ leghíresebb ruhadarabja
“Bárcsak én találtam volna fel a farmert. Van benne kifejezőképesség, szerénység, szexepil, egyszerűség – minden, ami remélem a saját ruháimban is megvan” – fogalmazott a híres divattervező, Yves Saint Laurent.

A híres divattervező szavai is bizonyítják, egy jól eltalált ruhadarab túlnőhet önmagán, és jelképpé válhat. Pedig amikor 1873-ban Levi Strauss és Jacob Davis bemutatták első farmerüket, még nem is sejtették, mit indítottak el. A Levi’s eredeti 501-ese több, mint nadrág, több, mint amerikai ikon, a világon a legismertebb és legkedveltebb farmer.

Strapabíró nadrág kellett

A történet 1848-ban kezdődött, amikor Levi Strauss és családja elhagyta Bajorországot, és New Yorkba költözött. 1853-ban, amikor Kaliforniában teljes erővel tombolt az aranyláz, és a legtöbb hétköznapi áru hiánycikknek számított, az akkor 24 éves német emigráns San Franciscóba érkezett nem túl bőséges rakományával, azzal a céllal, hogy megnyissa bátyja New York-i méteráruboltjának kaliforniai lerakatát. Nem sokkal érkezése után egy helybeli megkérdezte tőle, milyen árut tud felkínálni, mire Strauss bevallotta, hogy vastag vásznat hozott nagyobb mennyiségben, mert azt sátorlapként és kocsiernyőként egyaránt lehet használni. Válaszként a helyi viszonyokkal tisztában lévő beszélgetőtárs csak annyit mondott: inkább nadrágokat kellett volna hoznia!

A ma farmernadrág néven ismert ruhadarabot eredeti formájában egy favágó megrendelésére Jacob Davis szabómester készítette 1870-ben, aki az ehhez szükséges erős pamutszövetet Levi Strauss San Franciscó-i méteráru kereskedésében vásárolta. Davis zseniális ötlete volt, hogy az illesztéseket és a rávarrott zsebek sarkait szegecsekkel erősítette meg.

A nadrágnak a munkások körében azonnal sikere lett, a megrendelések száma robbanásszerűen növekedett. Jacob Davis kezdetben fehér vitorlavászon-szövetet és kék színű erős vásznat használt, ezeket mindig Levi Strausstól szerezte be. A sikeren felbuzdulva Davis San Franciscóba költözött, társult Strauss-szal. Így terjedt el a „Levi’s” elnevezés, ami magyarul annyit tesz, hogy Levié, Levi terméke.

A praktikus ruhadarabok hamar közkedveltek lettek az aranyásók körében, akik kezdetben panaszkodtak, hogy kidörzsöli a bőrüket. Strauss ekkor egy Franciaországból származó pamutanyaggal helyettesítette az addigi alapanyagot. A textil később a denim nevet kapta, a belőle készült nadrágok pedig a blue jeans, azaz kék farmernadrág néven lettek világszerte ismertté.

Két ló elindul

Strauss és Davis közösen szabadalmaztatta a szegecses megoldást, ami erősebbé teszi a nadrágokat. 1873. május 20-án az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala kiadta az 139.121-es számú szabadalmi védjegyet, amely a szegecsekkel megerősített munkanadrágokról szólt, ez a dátum számít a farmernadrág hivatalos születésnapjának.

A kétlovas márkajelzést 1886-ban használták először, míg a jobb hátsó zsebhez csatolt piros címke pedig 1936 óta létezik. 1892-től minden farmert garanciajeggyel láttak le, amely a mai napig is minden nadrágon megtalálható. 1901-től vezették be a hátsó zsebeket. A korábbi farmereknek ugyanis nem voltak hátsó zsebei, csak egy pánt csattal, ami az övet helyettesítette, illetve két gomb a nadrágtartónak.

Legenda született

Kezdetben a farmerek a munkásoknak, elsősorban a bányászoknak készültek. Fennmaradt egy 1899 körül készült kártya, amelyet a vásárláskor kaptak ajándékba a vevők. A nagy gazdasági világválságot követően a munkásosztály után az amerikai ifjúság jelképévé vált az 501-es, a tiszteletlenség és az együttérzés szimbólumaként. Évtizedekkel később az 1950-es években a lázadók büszkén viselték Levi’s híres nadrágját, szenvedélyes törekvéseikkel tovább gyarapítva ennek a legendás farmernek az értékét. A ruhadarabot a hírességek is felfedezték, James Dean, Marlon Brando, Jack Kerouac és Jackson Pollock egyaránt szívesen viselte.

A legrégebbi, 1879-ből épségben fennmaradt farmert napjainkban egy tűzálló széfben őrzik a Levi Strauss & Co. San Francisco-i bemutatótermében. Az értéke 150 000 dollár, azaz körülbelül 30 millió forint. 

Az 501-es kulturális jelentőségét bizonyítja, hogy 1964 óta a washingtoni Smithsonian Intézet Állandó Gyűjteményének darabja. A legendás nadrágot fiatalok milliói viselték a 60-as, 70-es évek békemozgalmaiban, valamint a berlini fal tetején is annak 1989-es lerombolásakor. A nadrág ma is a fiatal úttörők, lázadók, színészek, zenészek, bloggerek, vállalkozók és aktivisták első választása. Ők mind olyan emberek, akik napról napra azon dolgoznak, hogy megvalósítsák saját, egyedülálló jövőképüket.

szerző: Tóth Péter Zoltán
Szépség 2022. NOVEMBER Ruha, ami fiatalabbá tesz
Tedd a kezed a szívedre: te is szeretnél fiatalabbnak kinézni a valódi korodnál, akár bevallod, akár nem.
Szépség 2022. JÚNIUS Segítség, örömanya leszek!
Esküvőre készül a család. Helyszín, meghívó, vacsora – hónapokig tartó szervezés. A főszereplő persze a menyasszony, de ki gondol az örömanyára? Mi segítünk!
Szépség 2021. MÁRCIUS Karcsúsító tippek alkatod szerint
Úgy érzed, egyetlen ruha sem áll jól? Segítünk alakod besorolni, s azt is eláruljuk, milyen trükkökkel öltözhetsz igazán csinosan, nőiesen.
éppen olvassák
01
Szépség 2024. MÁRCIUS Nézz ki 10 évvel fiatalabbnak! 7 egyszerű trükk
Szeretnéd felvenni a harcot a múló idővel? Fogadd meg egyszerű, de hatékony tanácsainkat!
02
Szépség 2024. FEBRUÁR Lépj be az illatok birodalmába!
Ha kell, frissítenek, ha kell, megnyugtatnak. Az illatok számos mindennapos problémára nyújtanak megoldást.
03
Szépség 2024. FEBRUÁR Így ápold a cipőidet, hogy sokáig szépek maradjanak!
A most következő jól bevált trükkök segítségével cipőid úgy fognak kinézni, mintha aznap vetted volna őket!
Menu