Még nincs nálunk fiókod?
Regisztrálj itt!Pénzügyek
Szeretjük azt hinni, hogy kitaláljuk mások gondolatait és érzéseit, anélkül hogy akár egy szót is kéne mondaniuk. Azt gondoljuk, hogy az árulkodó szem, amely ablakot nyit a lélekre, a testtartás, az enyhén lefelé görbülő ajak, vagy a hangszín többet mond minden szónál. A probléma csupán az, hogy a legtöbbször jóval kevesebb rejtőzik ezen gesztusok mögött, mint elképzeljük.
A testbeszéd rejtett üzenetei
De nem csupán a hétköznapi emberek szeretnének hinni a testbeszéd hatalmában. A New York Times egy korábbi cikkében arról számolt be, hogy az USA Közlekedésbiztonsági Hivatala mintegy 1 milliárd dollárt költött a repülőtéri személyzet kiképzésére, azzal a céllal, hogy pusztán a nonverbális viselkedésből kiszúrják a terroristákat. Természetesen vannak jelek, amelyek hazugságra utalnak, ám ezek nem mindig túl megbízhatók, és sokkal összetettebbek, mint az gondolnánk.
Sokan úgy gondolják, hogy azok, akik hazudnak, ide-oda mocorognak, mert kényelmetlennek érzik a szituációt. Valójában Pamela Meyer, a nemzetközileg is elismert hazugságszakértő szerint sokan éppen hogy mozdulatlanok, mert annyira koncentrálnak a hazugságra. Emellett gyakori tévhit, hogy az, aki megtévesztő szándékkal áll elénk, kerüli a szemkontaktust. Valójában egyes kutatások szerint gyakran azok néznek legtöbbet a szemünkbe, akik hazudnak, hogy ezzel is kompenzálják a megtévesztő szándékot. Ugyanakkor Mayer sem gondolja, hogy egyetlen jelből következtethetünk. Szerinte további bizonyítékok után kell kutatnunk a másik viselkedésében. Ilyen például, hogy egy profi megtévesztő gyakran mosolyog, miközben hazudik. Jó példa arra az a híres fénykép is, melyen Adolf Hitler mosolyogva beszélget a brit miniszterelnökkel, Neville Chamberlainnel, miközben titkon már parancsot adott Lengyelország megtámadásra. De hasonló jel lehet még Meyer szerint az is, ha valaki gyakran változtatja a testtartását, vagy rendszeresen visszakérdez, illetve túl részletesen fejt ki egy történetet.
Nicholas Epley szerint a testbeszéd vagy a verbális utalások beszélnek hozzánk, de csak suttognak. A New York Timesban megjelent kutatás szerint átlagosan az emberek mindössze 54%-ban tudták helyesen megtippelni, hogy valaki hazudik-e vagy sem. A probléma az, hogy amikor találunk egy tulajdonságot, amely láthatóan hazugsághoz kötődött, általánosítjuk. Például ha valaki ideges volt, amikor láthatóan hazudott, azt mondjuk, hogy az idegesség a hazugság jele. Ez azonban a csapda! Nem mindenki tűnik idegesnek, ha hazudik, emellett a tanulmányok nem bizonyították, hogy azok, akik hazudnak, idegesebbek, mint azok, akik igazat mondanak. Ugyanez mondható el a többi hasonló jelről is.
A megoldás?
Meyer szerint a legjobb módszer, ha megkérjük az illetőt, akiről hazugságot feltételezünk, hogy mondja el a történetét visszafelé. „Ez növeli a kognitív terhelést, és jóval nagyobb kihívást jelent olyasvalakinek, aki megpróbál megtéveszteni minket.”
Mindenki hazudik?
A hazugság és a megtévesztés gyökereit egészen az állat-, sőt a növényvilágig lehet visszavezetni. Egyes egyedek például álcázzák magukat a túlélés érdekében, mások utánzással védik ki a ragadozók támadását. Az embereknél már gyermekkorban kialakul a hazugságra való hajlam. Gyerekkorban ez még a büntetés elkerülésének vagy a megfelelés vágyából fakad, míg felnőttkorban a hazugság mögött legtöbbször menekülés és azt eredményező félelmen lapul. Félelem az elvárásoktól, hogy csalódást okozunk.
Bella DePaulo pszichológus kutatásai során megállapította, hogy az emberek ötből legalább egy interakciójukban hazudnak naponta; Meyer szerint akár 10-től 200 alkalommal is hazudhatnak egy nap. Ez érdekes kérdéseket vet fel: vajon mennyire őszinte a világ, amelyben élünk, és ha őszintén önmagunkba nézünk, vajon mi mennyit hazudunk egy nap alatt? Érdekes, hogy nemek között szintén különbség figyelhető meg. Míg a férfiak azért hazudnak, mert ezáltal szeretnének bizonyos dolgokat megkaparintani, addig a nők csak elferdítik az igazságot, náluk legtöbbször mások megkímélése a cél.