Bátor Újrakezdők

Babot, bulgurt, vöröslencsét – ebből lesz a siker?
Magot árulni csomagolva, egyszerű kiszerelésben, mellé lekvárt vagy szörpöt, egészséges ételeket, akár kimérve is. Ez volt az újdonság, amit a nyíregyházi vállalkozó, Havacs Attila kifundált. A nejét is rábeszélte: feladtak mindent, azt az életet, amelyben a három gyermeküket sikeresen felnevelték!

Bátorság és elszánás nélkül nincs másra esélye az embernek: csak az egy helyben toporgásra. Ez olyan igazság, amit nagyon jól ismernek mindazok, akikben legalább annyi spiritusz van vagy volt, hogy hajlandók az életükben önmagukért a kezdő lépést megtenni! De még ennél is fontosabb, hogy a bátorsághoz társuljon annyi eszesség, amivel felmérhető: a „magad uram” szemlélet fontos a világ meghódításához. E gondolkodás mentén lehet igazából megérteni Havacs Attilát, a nyíregyházi vállalkozót is! Élete nagyobbik részében három műszakban dolgozott, fizikai munkásként – ezt egyenesen, kérdések nélkül elárulja, és hozzáteszi rögvest: „De mindig éreztem, hogy nem ez az én utam.” Így adódott, hogy nemrég a feleségével együtt gondoltak egy merészet!

Van miből válogatni

A körülmények, előzmények pontos megértéséhez nem árt tudni, hogy Attila neje korábban kereskedő volt, élelmiszerüzletben eladóként dolgozott. Főleg az ő élettapasztalata adta a szakmai hátteret a merész lépéshez.

Az üzlet, amelyet a bérelt helyiségben kialakítottak, egy szárazárut csomagoló cég termékeit forgalmazza. Szóval hűtést nem igénylő termékeket tartanak, főleg szörpöt, lekvárt, ajándékárut, és legnagyobb részben kis kiszerelésben vagy kimérten árusítható portékát: babot, lencsét, kukoricadarát, bulgurt, vöröslencsét, szezámmagot, mákot, diót, gerslit, sárgaborsót, csicseriborsót, fűszereket, aszalványokat… amiket közvetlenül a helyi termelőktől szereznek be.

Az ember nem is gondolná, milyen színes a paletta. Ők maguk is akkor mérték fel igazán, amikor átlátták, hogy lényegében egészséges élelmiszerek forgalmazásába csaptak bele, méghozzá olyan választékkal és mennyiségben, aminek korábban nem volt gyakorlata a helyi élelmiszerkereskedelemben.

Mákolaj és egyebek

De vajon meg tudnak majd ebből élni? – tették föl maguknak a kérdést. Úgy hitték, hogy igen. Ám a választ az idő adja meg, ez egyértelmű! Most napról napra nő a vevők száma, erősítették meg . Amióta pedig megindult a honlapjuk is, azóta ennek mind több jelét látják.

A legegyszerűbb, ha ránézünk a Paco Magtár internetes oldalára:

„A mákolaj a mák magjaiból kivont olaj, amelyet étkezési és gyógyászati célokra is használnak, de a 19. századtól festékként, lakként vagy akár szappanok összetevőjeként is alkalmazták. A mákolaj étolajként is tökéletes, kulináris berkekben salátaöntetek és mártások összetevőjeként is fogyasztható. A mák a magas E-vitamin mennyisége mellett sok értékes élelmi rostot tartalmaz…”


Havacs Attila eredetileg az unokatestvérével közösen fundálta ki ezt a kereskedést: a családjuk már jó ideje foglalkozott a szárazáruk csomagolásával és forgalmazásával. Csak most ezt kiskereskedésként kezdték felépíteni.

Úgy látják, jó üzletbe vágtak bele, lesz rá igény, lesz sikere ennek Nyíregyházán, meg lehet majd élni belőle. Attila legalábbis ki meri mondani: az egészséges élelmiszerek forgalmazásának szerintük van piaca. Persze szükség van hozzá időre is. „Mi két éve kezdtük el, de minimum három-négy év kell a bevezetéshez… Vannak jelei annak, hogy nő a kereslet.” Most már naponta 30-40 vevő fordul meg az üzletben, ők maguk is hoznak ötleteket, új igényeket…

De sok más mellett akadnak látványosabb jelei is a remélt sikernek: tavasszal elismerő plakettet kaptak a nyíregyházi Családbarát Egyesülettől – az újdonságnak, az egészséges életmódra nevelésnek sikerült így is újabb jelet begyűjteni. Kell a merészség is: spontán ötletként mutatták be a Családbarát programot, s az egyesület elismerése érezhetően megnövelte kezdeményezésük hírét…

Ötletek és eredmények

„Három, már felnőtt gyermekünk van – hoz szóba még egy fontos körülményt Havacs Attila –, 35-33-30 évesek, egy lány meg két fiú. Mindhárman dolgoznak, önállók, eredményesek.” Ez is megerősíti a bátorságukat. Azután például a feleség kereskedelmi tapasztalata is sokat számít. Vannak olykor nehézségek is, mint minden kiskereskedőnél, de megélnek a boltból. Az unokatestvérével gyakran beszélnek a fejlesztési lehetőségekről, arról álmodoznak, hogy országos hálózattá kellene felfuttatni a szárazáru-forgalmazást…

Az eredmények szülik a bátorságot. Új programként vágnak bele hamarosan a hagyományos száraztészták körének bővítésébe – mondja Havacs Attila. Ezek többségében házilag készült termékek lesznek, mert a vevők egyre jobban igénylik, hogy kimérve lehessen ilyesmit is megvenni.

Ötleteik között szerepel az is, hogy végre létrehozzanak egy ízmúzeumot is. Sok helyen készételeket fogyasztanak az emberek, mert nincs idejük főzni. Náluk pedig, a Havacs családban a főzésnek tradíciója van: még a férfiak is szívesen kezükbe veszik a fakanalat „Ne felejtsük már el, milyen az otthoni étel!”

Voltak persze olyan ismerősök is, akik óva intették őket ötletük megvalósításától. Jól meggondolták, merre vezet a bátorság? – kérdezték féltve őket. „Életmódváltást akar a legtöbb család” – válaszolja nekik itt is a családfő, Havacs Attila. Szóval igen! Erre visz az útjuk…

Attila mottója: „Az életmódváltás elkerülhetetlen! Akarni kell!”
szerző: Rege Sándor
Bátor Újrakezdők 2021. SZEPTEMBER A szín- és stílustanácsadó
Elismert, a szakma által is magasan jegyzett szín- és stílustanácsadó Madarász Vica, aki több mint kétszáz ügyféllel büszkélkedhet. Ehhez azonban mernie kellett váltani és vállalkozni.
Bátor Újrakezdők 2021. SZEPTEMBER Digitális zenepedagógus
Mivel életem során már többször kellett újra terveznem magam, így ötven év fölött is csupán a megszokott stratégiát követem – vallja be Géczy Andrea zenepedagógus, zeneterapeuta, aki volt már főiskolai tanár és virágkereskedelmi vállalkozó is.
Bátor Újrakezdők 2021. SZEPTEMBER Gyerekek, tervek, sok szeretet
Akkor érezte Nagy Marianna, hogy kezdheti a saját dolgait is építeni, amikor a kisebbik gyereke elmúlt húszéves. Szerinte nincsenek olyan reménytelen helyzetek, amelyekből valamit ne lehetne összerakni. Viszont bárhol, bármikor vannak olyan helyzetek, amelyekből valamit ki lehet hozni.
éppen olvassák
01
Bátor Újrakezdők 2023. JÚNIUS Stüble Vendégházak
Ha valakinek kétsége van afelől, hogy lehet-e újra kezdeni 50 éves kor felett, annak mindenképpen el kell olvasnia Nemes Viki és Csató Attila történetét.
02
Bátor Újrakezdők 2023. JÚNIUS Mezítlábas életstílus
Az 55 éves Milkovic Gabriella végleg elkötelezte magát a barefoot, más néven mezítlábas cipők mellett. Újrakezdése egyfelől egészségügyi, másfelől egzisztenciális jellegű. Ráadásul beszámolóját egy nem mindennapi módon kezdődött, és még szokatlanabbul folytatódó barátság története is színezi.
03
Bátor Újrakezdők 2023. JÚNIUS Lovardát nem lehet home office-ban csinálni
Imádja a lovakat, s megvalósította gyermekkori vágyát: lovak között él, dolgozik a saját maga teremtette Cavallo Lovasudvarban.
Menu