Egészség

9 érdekesség a vérről
Hihetetlen, de hiába kering több liter vér a szervezetünkben, legtöbben alig tudunk róla valamit. Íme, néhány érdekes tény!

A vér az élet jelképe. A vér szállítja a sejtek működéséhez szükséges oxigént és tápanyagot, és a vér szállítja el a működés során felhalmozódott bomlástermékeket a kiválasztó szervekbe. A vér a legfőbb testnedvünk, amely folyékony szövetnek tekinthető. A szívtől a test irányába az artériákban, a testtől a szív irányába pedig a vénákban folyik. Érdemes felidézni az iskolában tanultakat, hiszen mindaddig, amíg meg nem látjuk valahol, vagy vérvételre nem kényszerülünk, elfeledkezünk róla, pedig a vér életünk minden pillanatában ereinkben kering.

Tudtad? A vércsoportok közül az AB-t határozták meg a legkésőbb. Nem véletlenül: ez a legritkább vércsoport, a népesség kevesebb mint 5 százalékánál fordul elő. A kaukázusi A és a mongol B típus „összeolvadásának” eredménye. A három fő vércsoportot – A, B, 0 – Karl Landsteiner fedezte fel az 1900-as évek elején. Harminc évvel később felfedezéséért Nobel-díjat kapott. Közép-Európában a lakosság 40 százaléka a 0-s vércsoportba tartozik.

Tudtad? A sóska ideális táplálék a vérszegények számára, hiszen magas a C-vitamin- és a vastartalma.

Tudtad? Egy átlagos termetű és egészségi állapotú gyermek testében 2,5-3 liter vér kering. Egy átlagos testsúlyú és alkatú felnőtt ember testében körülbelül 5 liter vér kering.

Tudtad? A szervezet „tartalékolja” is a vért. A felnőtt-testben lévő 5 liter vérből körülbelül 0,5 liter a tartalék. Ezért van, hogy egy véradás alkalmával 0,45 l vért vesznek. A vér nem egy helyen, hanem különböző szervekben raktározódik: máj, lép, az egyéb hasi szervektől (főként a belektől) eredő vénák, bőr alatti vénás fonatok, tüdők, szív.

Tudtad? Vérnyomásmérés előtt három percet teljes nyugalmi állapotban kell tölteni ahhoz, hogy az eredmény megbízható legyen. Egy svájci felmérés szerint az otthon vérnyomást mérő betegeknek ezt csak mindössze a fele tudta, így eredményeik sem voltak hitelesnek és következetesnek tekinthetők.

Tudtad? A vörösvértestek a vöröscsontvelőben képződnek, fejlődésük 4-5 napig tart. Számuk egy felnőtt ember 1 mm³ vérében átlagosan 4-5 millió, a férfiaknak általában valamivel több, mint a nőknek.

Tudtad? Az emberi szív naponta körülbelül százezerszer dobban, tehát körülbelül százezer alkalommal pumpálja az artériákba a vért.

Tudtad? Az agyi vérellátás pontosabb feltérképezésére 1927-ben került sor, amikor is egy portugál neurológus, Egaz Moniz kontrasztanyagot juttatott a nyaki artériába. Az anyag megfestette az ereket, amelyek ezáltal jól láthatóvá váltak a röntgenfelvételeken.

Tudtad? Mint a legtöbb országban, Magyarországon is állandó kampányra, véradótoborzásra van szükség a megfelelő mennyiségű vér biztosításához. Hazánkban 1939 óta a Magyar Vöröskereszt szervezi a véradást. Évi 500 ezer egység vérre van szükség, ami napi 1600-1800 véradót jelent. Minden egészséges 18 és 65 év közötti személy adhat vért, a nők évente négyszer, a férfiak ötször. Ennek ellenére a körülbelül 4 millió lehetséges véradóból csupán 250 ezer a rendszeres donor. Mivel a vér 35 napig tárolható, fontos a véradás folyamatosságának biztosítása.

szerző: Futaki Balázs
Egészség 2024. SZEPTEMBER Így hatnak a frontok a szívünkre
Az elkövetkező időszakban többféle fronthatással kell számolnunk. A hideg- és a melegfrontok is megterhelik a szívünket, érrendszerünket.
Egészség 2023. ÁPRILIS Vérmérgezés: halálos is lehet!
A vérmérgezés (szepszis) nehezen meghatározható, az egész szervezetet érintő, összetett tünetegyüttes, amelynek súlyos formája a beteg halálához is vezethet.
Egészség 2022. FEBRUÁR A legjobb természetes vérnyomás-szabályozók
Szüntelenül fáradt vagy? Netán szédülést, ijesztő szívdobogást tapasztalsz? Van megoldás!
éppen olvassák
01
Egészség 2024. OKTÓBER 6 érdekes tény az emésztésről
Az emésztés csak akkor jut eszünkbe, ha nem működik jól, pedig érdemes minél többet megtudni egészséges működéséről. Miért?
02
Egészség 2024. SZEPTEMBER Így hatnak a frontok a szívünkre
Az elkövetkező időszakban többféle fronthatással kell számolnunk. A hideg- és a melegfrontok is megterhelik a szívünket, érrendszerünket.
03
Egészség 2024. SZEPTEMBER 5 elképesztő tévhit a konyhában
Az ételek és konyhai alapanyagok között vannak olyanok, amelyekhez meglepő tévhitek kötődnek. Lerántjuk a leplet!
Menu