Scassau a muntagna! Azaz a hegy megrepedt! – mondják a szicíliaiak. Alig egy hónapja, hogy a világot bejárta a hír: ismét kitört az Etna, a tűzhányó kráteréből láva tört elő. A mostani aktivitási periódus húsz éve kezdődött, s augusztusban volt az utolsó nagyobb földmozgással és lávaömléssel járó kitörés. Az elmúlt két évtized alatt felszínre törő hamu és kőzetmennyiség mintegy száz méterrel növelte a hegy magasságát. Csak idén több mint 37 méteres növekedésével jelenleg már 3357 méterrel magasodik a tengerszint fölé a szicíliai vulkán, amely minden bizonnyal még komoly meglepetéseket tartogat.

Nyugalmi időszakban akár a kráter pereméről is fürkészhetjük az Etna titkait

A Catania és Messina között található Etna kitöréseiről már az ókorban is beszámoltak. A legmeglepőbb azonban az, hogy bár a legtöbb szicíliainak már volt alkalma megcsodálni a vulkánból kiömlő lávafolyamot, nagyon keveseket érintett közvetlenül. A környék lakói számára valójában nem a láva jelenti a problémát, hanem az időnként mindent elborító vulkáni hamu és a piroklasztszórás, valamint a nagyobb, esetenként pusztító erejű földrengések. A dologhoz persze az is hozzátartozik, hogy a robbanékony hangulatú hegy időről időre megtermékenyíti az egyébként rossz adottságú talajt, és számos turistát vonz, akik a mezőgazdaságnál jóval jövedelmezőbb bevételhez juttatják a helyieket.

Az Etna kitörését gyakran földrengések, gázok és gőzök hirtelen, robbanásszerű felszabadulása jelzi

Tudtad?

Az itáliai Vezúv, a szicíliai Etna és a Lipari-szigeteken füstölgő Stromboli vulkáni működését sokáig az istenek ügyes-bajos dolgaival hozták összefüggésbe.

1. A görögök az Etnát Héphaisztosz kovácsisten műhelyének tartották, ahol többek között Apollón és Artemisz fegyvereit készítette.
2. A rómaiak Vulcanus műhelyét helyezték az Etna kráterébe.
3. A korabeli elképzelések szerint az Etna mélyén laktak a tűz és kovácsmesterség istenének segédei, a küklopszok.
4. Ugyancsak egy ókori történet mesél arról, hogy az Etna alatt lakozik Gaia földanya százfejű, tűzokádó gyermeke, Tüphón, akit Zeusz legyőzött, és ráborította a hegyet. Azóta is ott morog, mocorog alatta.
5. A Kr. e. 394-es kitörés még a hadtörténetben is nyomott hagyott: a láva eltorlaszolta a karthágói csapatok útját, így Hannibál seregeinek el kellett kerülniük a tűzokádó hegyet.
6. A középkori legendák sem hiányozhatnak az Etna vidékéről. Artúr király egy ütközetben elvesztette összes harcosát, és a kardja is kettétört. A király tudta, hogy közeledik halála órája, de arra kérte Istent, hadd halhasson meg ép karddal a kezében. Isten elküldte Mihály arkangyalt, hogy teljesítse utolsó kívánságát, és elvezette Artúrt az Etnára. A vulkán lávájánál összeforrasztották a kettétört kardot, és Artúr az egyik lávabarlangba húzódott, hogy ott várja a halált. Másnap reggel, amikor felébredt, a szeme elé tárult a gyönyörű szicíliai táj, a kék ég, a smaragdzöld tenger, a virágos mező. A király kérlelni kezdte Istent, hadd élhessen még egy napot, hogy beteljen ezzel a rengeteg szépséggel. Isten engedett neki, és ahogy a napok teltek Artúr király megerősödött, sebei begyógyultak. A barlangjából nézte a völgyeket és a krátereket, és arra kérte Istent, hadd kapjon egy lovat, amellyel bejárhatja a vulkánt. Abban a pillanatban előtte termett egy hófehér ló, amelyre a király felpattant. Azóta is minden éjjel a vulkánt járja, és ha kitör a hegy, kardjával eltéríti a lávát, hogy ne okozzon kárt a házakban és emberéletekben. (Forrás: Wikipedia)

Az Etna felfedezése

Az Etna kiszámíthatatlan működésének rejtélye kezdetekről fogva foglalkoztatta az embereket. Olyannyira, hogy Empedoklész, agrigentói filozófus, aki elsőként kutatta – bizonyíthatóan – a vulkánt, Kr. e. 423-ban a kráterbe vetette magát, mert nem tudta megfejteni a hegy titkát.

Vergilius és Ovidius leírása mellett az idősebb Pliniusé ma is helytálló: „A hegyek közül az Etna valóságos csoda, mert éjszakánként állandóan ég és tűzanyaga a sok évszázad után sem fogyott ki. Csúcsát télen hó fedi, és a kihányt hamut betakarja a szél.”

A vulkánnal kapcsolatos tudományos feljegyzések a 17. századtól váltak rendszeressé, így ma már sok mindent tudunk róla, de kitöréseit még mindig nehéz megjósolni. A vulkanológusok körében az Etna különösen nagy népszerűségnek örvend a vulkáni kitörések jellegének állandó változása és dinamikája miatt, ami szoros kapcsolatban áll Dél-Olaszország komplex tektonikájával.

Az Etna klasszikus rétegvulkán, melyet egymásra rétegződő megszilárdult lávafolyások végtelen sora épít fel. A vulkán csúcsrégiójában négy nagy aktív kráter található, közel egymáshoz. Az Etna kitöréseinek java része azonban nem ezekből a csúcskráterekből robban ki, hanem a kisebb-nagyobb parazitakráterekből, amelyek a hegy lejtőin várakoznak. Napjainkban a központi kúp mellett mintegy kétszázötven-háromszáz hamukúpot és parazitakrátert figyelhetünk meg – ez a szám folyamatosan változik, ahogy minden kitöréssel újabbak keletkeznek, míg mások eltűnnek a gyarapodó tefra alatt.

A vulkán tetőrégiójában leginkább a Voragine és a Bocca Nuova (ezek az egykori központi kráter helyén alakultak ki), valamint az Északkeleti- és Délkeleti-kráter aktív. Az Etna működésének egyik jellegzetes vonása, hogy a központi kráterek helyzete alig változik, kitöréseik gyakoriak, miközben a lejtőkön folyamatosan változik a kitörési pontok (parazitakráterek) helye és az erupciók intenzitása. A vulkáni kürtőkben a mélyből felfelé nyomuló magma hatalmas nyomást fejt ki. Ha valahol repedést talál, arra veszi útját, és a csúcskráterek elérése előtt a felszínig megrepeszti a hegy oldalát, majd ott kibukkanva, a kitörési ponton felépít egy parazitakúpot. A kitörés után aztán a repedésbe szilárdan beledermed a láva, kemény teléreket alkot, és eltömi az addig meglévő járatokat.

Kitörések

Az Etna kitöréseit mintegy 1500 éve jegyzik fel rendszeresen, így ez Földünk legismertebb tűzhányója. Az utóbbi 400 esztendőben a kitörések jellege többször is megváltozott, ahogy a vulkánból más-más jellegű magma tört a felszínre.

Az 1600 és 1669 közötti nyolc, hosszú ideig tartó kitörés sok anyagot hozott a felszínre. Az 1669-es kitörést követő évszázadban az Etna működése jelentéktelen volt; a tűzhányó mindössze néhány kisebb kitörést produkált.

A következő nagy kitörés 1755-ben következett be, ekkor a központi kráterekből számos lávafolyam indult el. Az új, aktív időszak az 1763–1766 közötti három oldalkitöréssel köszöntött be. 1767 és 1865 között nagyjából tízévenként követték egymást a nagy magnitúdójú és sok anyagot felszínre hozó kitörések. Az utolsó után egy héttel a vidéket egy, a Richter-skála szerint 4,7 erejű földrengés rázta meg, amit az Etna alatt húzódó törésvonalak (Málta–szicíliai-tömb és Messina–giardini-rift) mentén bekövetkezett elmozdulás okozott. Ezt az úgynevezett Timpe-törésvonalat gyakran okolták a vulkán működéséért, de kapcsolatukat nem sikerült bizonyítani.

1865 óta a kitörések periódusokban (csoportosan vagy sorozatosan) követik egymást, és általános jellemzőjük, hogy mindig a sorozat utolsó kitörése a legerősebb. Az aktív időszakok:
– 1874–1892 időszakban az utolsó, az 1892-ös gigantikus kitörés 150 millió köbméter mennyiségű lávát és piroklasztot produkált,
– 1908–1928,
– 1942–1951,
– 1971–1993 – ez utóbbiban 13 kitöréssel átlag másfél évenként
– 2001-ben kezdődött a mostani, jelenleg is tartó kitörési ciklus.