Bejelentkezés
ötvenentúl.hu
2017. February 25. Saturday,   |  Legyen ez a kezdőlapom Legyen ez a kezdőlapom
Főoldal
Főoldal  |  
Segítség
Segítség  |  
Keresés
Keresés 

Vége az Idősügyi Tanácsnak

2015.02.03. | 13:20
Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás
Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás

Az Idősügyi Tanácsot először a 1116/1996./XII.6./ Kormányhatározat hozta létre a Kormány tanácsadó testületeként, mandátuma ebből adódóan a Kormány mandátumához kötődött.

A 2014. október 1-én, a Fidesz hatalomra kerülése után mintegy fél évvel, az idősek világnapján újjáalakult az Idősügyi Tanács, melynek szintén a mindenkori miniszterelnök az elnöke. A korábbiakhoz képest abban sem történt változás, hogy a tagokat a mindenkori kormányfő kéri fel, hiszen az Idősügyi Tanács a Kormány tanácsadó testülete. Az idősügyi Tanács tagjai továbbra Dr Bene Ildikó; Beszterczey András; Dr Blakovich Erzsébet; Endrődy Zsuzsanna, Dr Gazsó Ferenc; Prof. Dr.Hámori József; Prof. Dr. Iván László, Monspart Sarolta; Pozsgay Imre, Sessler György, Sztojanovics András, Zsák Jánosné.

Az Idősügyi Tanács elnökének sajtó-nyilvános beszédéből megismerhető volt, hogy Miniszterelnök úr azt kérte a tagoktól, hogy "inkább úgy fogják föl saját maguk szerepét, arra mozgósítsák erőiket, hogy mit tudnak mondani az ország mindenkori vezetőinek a saját élettapasztalatuk aranyfedezetét felhasználva, amit az ország javára azok, vagyis mi, ebben a pillanatban, hasznosítani tudunk."

VÁRATLAN FORDULAT: ÚJ NÉVEN FOLYTATJA MUNKÁJÁT AZ IDŐSEK KÉPVISELŐIBŐL ÁLLÓ, A KORMÁNY NYUGDIJÜGYI JAVASLATAIT VÉLEMÉNYEZŐ TESTÜLET.

Lényegében egy tolvonással megszüntették az Idősügyi Tanácsot, azt a testületet, amelynek a nyugdijpolitikába engedett nagy beleszólást eddig a kormány. A minap megjelent határozat azonban nem törölte el végérvényesen az idősek képviseletét szolgáló intézményt, egy füst alatt ugyanis létrehozzák az IDŐSEK TANÁCSÁT.

Az Orbán-kormány természetesen megfutja a kötelező tiszteletkört, amikor a régi/új tanács felállítását indokolja meg. Szó esik az idősek tiszteletéről, megbecsüléséről, a biztonságuk előmozdításáról. Van azonban tartalmi része is a határozatnak: e tanácsnak kell véleményezni az idősek életkörülményeit közvetlenül érintő és általa kiemelten kezelt más kormányzati döntések és jogszabályok /ide nem értve az önkormányzati rendeletek/ tervezetét. Az ő dolguk továbbá figyelemmel kisérni e jogszabályok végrehajtását. Ide tartozik még, hogy javaslatokat tehetnek kormányzati intézkedésekre, illetve civil szervezetek ötleteit is előterjeszthetik.

Mint a fentiekből kiderül nagyjából ugyanaz lesz a dolga a testületnek, mint volt elődjének. Érdemi beleszólást, plááne egyetértési jogot nem enged át a kormányhatározat, tanács javaslatait vagy figyelembe veszik a döntéshozatalkor, vagy nem.

A leírtakból arra is következtetni lehet, hogy a nyugdíjrendszer esetleges átalakítását sem kell feltétlenül megfuttatni a testület tagjai közt. A nyugdíjszerzés idejét, módját, a későbbi nyugdíj kiszámítását befolyásoló intézkedések ugyanis semmiképpen nincsenek hatással a jelenlegi nyugdíjasok életkörülményeire. Ha csak azt az áttételes hatást nem vesszük figyelembe, hogy a befizetett járulék elszámolása, annak megváltoztatása /például, ha a későbbiekben mégis egy név szerinti számlán írnák jóvá a befizetett összeget/ adott esetben az aktuális nyugdíjkifizetéseket is módosíthatja, amennyiben az államháztartás rendelkezésére álló források egy ilyen lépés miatt drasztikusan változnának.

Erre azonban jelen állás szerint nem sok esély van a közeljövőben, a kormány szerint minden rendben van a nyugdijrendszerrel, nincs szükség további változtatásokra. Magyarul a tanácsnak elvi és gyakorlati lehetősége sem lesz egy ilyen javaslat megtárgyalására.

A kormányhatározat miatt nem kell aggódniuk az előző testület tagjainak, ők automatikusan az új tanács tagjaivá válnak. Közéjük tartozik a közismertebb személyek közül POZSGAY IMRE, aki a rendszerváltás előtt meghatározó alakja volt a magyar politikának. /pl. 1989-ben államminiszter, illetve az MSZMP Politikai Bizottságának tagja stb./. A tanács 12 tagu, elnöke a miniszterelnök.

/Megjegyzés: Pozsgay Imre mellett Szűrös Mátyás ül, aki szintén az állampárt nagyhatalmú vezetői közé tartozott. Korábban az MSZMP KB. titkára, majd 1989-ben köztársasági elnök.1989. október 23-án ő kiáltotta ki a Magyar Köztársaságot, az addigi Népköztársaság helyett...A Kádár-rendszer haldoklását "eutanáziával" gyorsították meg.A rendszerváltás után ők lettek a "jó kommunisták"/.
/Forrás: Generációnk, XIII. évf. 1. szám/

Hozzászólások

Hozzászóló képe
#1 Marcsó | 2015.02.03. | 17:55
Nocsak, nocsak!"nemzeti"is kellett volna
Hozzászóló képe
#2 Albi | 2015.02.04. | 17:28
Ami késik, nem múlik, kedves Marcsó.
Hozzászóló képe
#3 Léna | 2015.06.23. | 09:48
..HÁÁÁÁÁT???...:(
Hozzászóló képe
#4 | 2015.08.08. | 09:42
I mean it! FFXIV Gil https://joinup.ec.europa.eu/news/ban-final-fantasy-xiv-people-leaving-duties-right-away
Hozzászóló képe
#5 | 2015.08.23. | 02:28
What is with that guy? www.fifa16mall.com http://www.india-forums.com/member_profile.asp?PF=1056553
Hozzászóló képe
#6 | 2016.02.05. | 22:26
The youre very professional . nba 2k16 mt http://www.anywherets.com/board/viewtopic.php?p=57213#57213
Hozzászóló képe
#7 | 2016.02.20. | 21:43
Leave me alone ! FIFA 15 Coins http://utfifa15coins.gratisblog.biz/2015/03/18/fifa-15-share-rakitic-said-that-barcelona-is-currently-focused-on-the-task-ewald/
Hozzászóló képe
#8 | 2016.03.07. | 20:17
youre really talented. nfl 16 coins http://naaye.org/profiles/blogs/polygon-madden-nfl-16-review-by-experts
Hozzászóló képe
#9 | 2016.03.10. | 15:41
I was wondering if after work we could grab a cup of coffee nfl 16 coins http://radiusnyc.com/profiles/blogs/the-madden-ultimate-team-legends
Hozzászóló képe
#10 | 2016.04.24. | 12:15
Where were we? cheap blade & soul gold http://bestfreeadvertisingforum.com/viewtopic.php?f=3&t=50706
Hozzászóló képe
#11 | 2016.10.17. | 05:42
Up yours! buy NBA 2K17 MT http://dracomoto.com/store/index.php?option=com_easyblog&view=entry&id=6774&Itemid=126
Hozzászóló képe
#12 | 2016.10.19. | 07:00
Even call it. fifa coins http://fortalent.com/blog/view/s/2016-09-22-fifa-17-access-members-play-early/

Korábbi bejegyzések

Kedvenc bloggereim
Még nincs kedvenc bloggered. A Kedvenc bloggereim funkció segítségével összegyűjtheted és később könnyen elérheted azokat a blog írókat, akiket gyakrabban olvasol. A funkció használatához be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, kattints ide.

Legnépszerűbb bloggerek
Varga Léna
Utolsó bejegyzés: 2016-12-31 14:07:27
T T
Utolsó bejegyzés: 2016-07-29 14:23:35
Szeoke-Visontai Ágnes
Utolsó bejegyzés: 2013-02-14 10:00:37
Kárpáti Éva
Utolsó bejegyzés: 2012-04-19 08:18:34
steer eva
Utolsó bejegyzés: 2011-05-28 18:24:28


hirdetés


hirdetés


hirdetés