Szabadidő

Scorpions: új album, új turné
Februárban jelenik meg a világhírű német rockzenekar legújabb albuma, a Rock Believer. Azonos című világkörüli turnéjuk egyik állomása Budapest lesz, 2022. május 30-án!

A Scorpions sorban 19. stúdiólemeze pontosan 50 évvel azután jelenik meg, hogy 1972-ben Lonesome Crow címmel elkészítették első bakelitjüket. A hannoveri csapat tagjai ugyanitt, szülővárosukban rögzítették legújabb felvételeiket is. A járvány idején a zenészek visszavonultak a stúdióba, hogy újra alkossanak, új dalokat vegyenek fel. Klaus Meine énekes elmondása szerint az új szerzemények pörgősek, erőtől duzzadóak, ugyanúgy, mint a nyolcvanas évek albumain hallható dalaik: „úgy vettük fel a lemezt, ugyanabban a szobában ülve, mint a nyolcvanas években”.

A Scorpions nemzetközi berobbanása is az első lemezhez, és akkori koncertkörútjához köthető. A fél évszázados évfordulót a zenészek turnéval ünneplik meg, melynek első állomása Las Vegasban lesz. Ott szinte le is táboroznak: 2022. március 26. és április 16. között a Planet Hollywood Hotel koncerttermében lépnek fel kilenc alkalommal. Majd következik Európa, ahol kilenc országban lesznek láthatók, köztük Budapesten 2022. május 30-án, a Papp László Budapest Sportarénában.

Magyarországot jól ismeri a zenekar, Klaus Meinéék már többször jártak nálunk, legutóbb 2019-ben. A szoros kapcsolat egyik oka az is lehet, hogy a tagok barátságot ápolnak az Omega zenészeivel. Néhány évtizeddel korábban együtt koncerteztek Németországban, sőt a Scorpions feldolgozta-átdolgozta a híres Omega-dalt, a Gyöngyhajú lányt, White Dove címmel. Az új szerzemények mellett bizonyára ez a szám is felcsendül majd a koncertkörúton, csakúgy, mint a többi régi siker: a Wind Of Change, a Rock You Like A Hurricane vagy a Still Loving You.

A Scorpions eddig 120 milliónál több lemezt adott el, túl van ötezer koncerten, a hollywoodi Rock Hírességek sétányán csillag ismeri el az együttes munkásságát. Az zenekar koncertfelvételei közül itt hallgathatsz meg egy válogatást!

A budapesti fellépésre jegyek már kaphatók a koncertet szervező LiveNation weboldalán.

szerző: Ötvenentúl.hu
Szabadidő 2021. OKTÓBER Ötven év rockzene
Több mint 120 millió eladott lemez. Európa egyik legsikeresebb zenekara, a Scorpions 2022. májusában újra Budapesten koncertezik.
Szabadidő 2020. FEBRUÁR Utolsó turnéján a legendás KISS!
Magyarországon is elbúcsúzik rajongóitól a világ egyik legkülönösebb rockbandája.
Szabadidő 2020. FEBRUÁR Budapesten lép fel az Aerosmith
28 év után tér vissza hazánkba a legendás rockegyüttes! Az Aerosmith fellépésével debütál koncerthelyszínként a vadonatúj Puskás Aréna.
éppen olvassák
01
Szabadidő 2024. ÁPRILIS Szuper tippek a tavaszi nagytakarításhoz
Valamit valamiért – tartja a mondás. Ha itt a mesés tavasz, eljön a nagytakarítás ideje.
02
Szabadidő 2024. ÁPRILIS Ismét Magyarországra jön Bryan Adams
Ha valamelyik dalát játssza a rádió, azonnal felismerjük jellegzetes rekedt, erőteljes hangját. Ha rockos számot énekel, ha lírai hangvételű dalt.
03
Szabadidő 2024. ÁPRILIS Így mentsd meg a húsvéti maradékot!
4 tipp a maradék sonka és tojás új formába öntésére, hogy ne maradékként, hanem ínyencfalatként gondolj a húsvéti romokra.
Menu