Bejelentkezés
egy korosztály találkozóhelye
2017. June 29. Thursday, Pál, Péter   |  Legyen ez a kezdőlapom Legyen ez a kezdőlapom
Főoldal
Főoldal  |  
Segítség
Segítség  |  
Keresés
Keresés 
 

Lakáspiac: tavaszi nyugvás

2017.04.14. | Nádasi Tibor
Visszatértek a vevők az ingatlanpiacra, úgy tűnik, nem számítanak árcsökkenésre, ezt igazolja az is, hogy nő a saját célra vásárlók aránya a befektetőkhöz képest.
megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

hirdetés

Tavaly márciusban ugyan nagyobb volt a forgalom a hazai ingatlanok piacán, mint most, de eddig ez az év így is mást mutat, mint a múlt év második fele. Minden jel szerint helytálló volt a Duna House korábbi elemzése, mely szerint az akkori gyengülésnek az ingatlanárak meredek emelkedése lehetett az oka, a piacnak adaptációs időszakra volt szüksége, a vásárolni szándékozók kivárták az árak további alakulását.

Három pontot csökkent a Duna House Országos Lakásindex értéke az első negyedévben az előző év végéhez képest. A lakások ára reálértéken, azaz a fogyasztói árindexszel korrigálva 94 ponton stagnált. Az Országos Panel, illetve Téglalakás Index is csökkent az előző negyedévhez képest. Nyugat-Magyarországon a téglalakások ára enyhén nőtt, a paneleké kissé csökkent, akárcsak az ország keleti végein, ahol azonban a téglalakások is olcsóbbak lettek. A téglafalú lakások ára a fővárosban csökkenést mutatott, ellentétben a panellakásokéval, amelyek megtorpanás nélkül tovább növekedtek.

Panelek és téglák

Ha a vidéki lakáspiacot nézzük, kivéve belőle a főváros hatása alatt álló közép-magyarországi régiót, a Nyugat-Dunántúlon találjuk a legmagasabb panelárat: 217 ezer forint egy négyzetméter. Az észak-alföldi régió árai éppen csak elmaradnak a dunántúliaktól. Észak-Magyarországon a legolcsóbb a panellakások négyzetmétere: 146 ezer forint. A fővárosban Dél-Budán volt legmagasabb a panellakások négyzetméterára az év elején, majdnem elérte a 400 ezer forintot. Legolcsóbban a Duna szemközti oldalán, Dél-Pesten lehetett panelt venni, a két terület között közel 100 ezer forintos volt négyzetméterenként a különbség.

Ami a téglalakásokat illeti, kiugróan magasak a közép-magyarországi árak: egy négyzetméter 478 ezer forintba kerül. Az Észak-Alföldi régió áll a második helyen, de jócskán lemaradva, mert ott egy négyzetméter ára 292 ezer forint. Ugyanúgy, ahogy a panellakások esetében, az észak-magyarországi régióban lehetett a legalacsonyabb áron lakáshoz jutni, 163 ezer forintért négyzetméterenként. A fővárosban továbbra is Észak-Budán és a belvárosi kerületekben haladta meg a lakások négyzetméterára az 500 ezer forintot. De 400 ezer forint alatti négyzetméterár sehol sincs Budapesten.

Drágább, nagyobb

Budán és Pesten is nőtt a 450 ezer forint négyzetméterár felett értékesített lakások aránya az előző év azonos időszakához képest. 40-60 négyzetméter közötti lakásokat értékesítettek leginkább, Budán a kisebb méretű lakásokon kívül nem ritkák a 160 négyzetméter körüli alapterületű ingatlanok sem, arányuk elérte idén a 14 százalékot. 2016-hoz képest Budán a 40–60 és a 160 négyzetméter fölötti lakások aránya nőtt.

Vidéken a magasabb, 200–250 ezer forint feletti négyzetméterárú lakások aránya nőtt. Pest megyében a 25–40 millió forint között értékesített lakások aránya meghaladta az előző évi szintet, de a 15 millió forint alatti ingatlanok aránya elmaradt a korábbi értékektől. A közép-magyarországi értékek nélkül vidéken a 10 millió forint felett eladott lakások aránya meghaladta a korábbi év értékeit.

Forrás: Duna House Barométer


Lakáspiac: fékezett pezsgés
Idén eddig tizennyolcezer lakóingatlan cserélt gazdát, kevesebb, mint a válságot követő legerősebb év első két hónapjában: akkor a forgalom megközelítette a...  tovább Tovább
Lakáspiac: mit hozhat ez az év?
Háromszázalékos lemaradással indult az év első hónapja a tavaly januárhoz képest. De a január hagyományosan eléggé gyenge hónap az ingatlanpiacon...  tovább Tovább


megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

ingatlanpiac lakás lakásárak



Csak röviden
Tovább
 
Kiemelt témáink
Interjú
Képgaléria


hirdetés

Kérdezd a szakértőt
 Kovács Ildikó - magánéleti coach
Kovács Ildikó
magánéleti coach

Ha valamivel nem vagy elégedett az életedben és változtatni szeretnél, akkor szükséged van valakire, aki segít ebben.

Kedves Erzsi! Problémájával nincs egyedül, ezt a blokkolt állapotot számos technikával fel le... TovábbTovább
Tisztelt Kovács Ildikó! Életvezetési problémám van, ebben szeretném a tanácsát kérni. Közel két... TovábbTovább





hirdetés

hirdetés