Bejelentkezés
egy korosztály találkozóhelye
2017. March 28. Tuesday, Gedeon, Johanna   |  Legyen ez a kezdőlapom Legyen ez a kezdőlapom
Főoldal
Főoldal  |  
Segítség
Segítség  |  
Keresés
Keresés 
 

Lakáspiac: a fordulat negyedéve

2016.11.25. | Nádasi Tibor
Az újlakás-piac régóta várt felfutása állhat annak a hátterében, hogy az év első felét követően kevesebb ingatlan-adásvétel történt, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

hirdetés

Az új lakások vásárlói túlnyomó részt csak előszerződést kötnek, így jó ideig „láthatatlanok” maradnak a statisztikában, ez adhat magyarázatot arra a DunaHouse elemzői szerint, hogy jóllehet az év első felében a 2015-ös hónapokkal nagyjából megegyező számú tranzakció zajlott a piacon, a július óta eltelt időre 110 ezer tranzakcióról szól a becslés, ami elmaradás ahhoz képest, hogy a 2015-ös azonos időszakban 114 és félezer adásvételt becsült a Duna House. A keresleten is látszik a júliusi fordulat. Az Országos Lakásindex a harmadik negyedévben is további emelkedést mutatott. 2016-ban 104 pontról indult a mutató, majd 110-ra ugrott a második negyedévben, a harmadikra 113-ra emelkedett tovább. Egy éve ugyanebben az időszakban 95, két éve 83, három éve pedig 80 százalékponton állt az index, ez eddig a mélypont. Az aktuális mutató fogyasztói árindexszel deflált értéke 89 pont, vagyis még több mint 10 százalékkal elmarad a válság előtti szinttől.

Panel vagy tégla

Országosan mind a panel-, mind a téglaépítésű lakások ára tovább emelkedett. Vidéki panellakásokat a legmagasabb, 216 ezer forintos négyzetméteráron a harmadik negyedévben a Nyugat-Dunántúlon vásároltak. Ugyanez az észak-magyarországi régióban a legalacsonyabb, 118 ezer. A fővárosban ehhez képest csak Pest déli részén volt 300 ezer forint alatt az eladott panelek átlagos négyzetméterára, a legtöbbet a Duna túlpartján, Dél-Budán fizették ezért a típusért, 365 ezer forintot négyzetméterenként.

A vidéki téglaépítésű lakások négyzetmétere az erősebb régiókban 250–270 ezer forintos áron kelt el a III. negyedévben. A déli országrészekben ennél alacsonyabb, 200–210 ezer volt az átlag, a legalacsonyabb áraknak ebben a kategóriában is Észak-Magyarországon örülhetnek (?) a vevők, ez 256 ezer volt. Budapesten Észak-Budán volt a legmagasabb a téglaházak ára négyzetméterenként, átlagosan 561 ezer forint. A Belvárosban ugyanez 467 ezer forint volt, de ezen belül nagy a szórás: az V. kerületben 700 ezer forint fölött adtak egy négyzetmétert. Ebben a típusban is Dél-Pesten a legolcsóbb egy négyzetméter: átlag 356 ezer forint.

Több a drágább

Tanulságos a forgalom alakulása a tranzakciókban szereplő lakások ára szerint. Budán már az eladott ingatlanok közel 60 százalékát teszik azok, amelyek négyzetméterára meghaladta a 400 ezer forintot. Tavaly ugyanebben az időszakban ugyanitt ez az árkategória a forgalomnak csak a 38 százalékát adta. Pesten 400 ezer forint fölötti négyzetméteráron az ingatlanok 35 százaléka kelt el idén, a tavalyi arány 18 százalék volt. Ugyanez a megvett ingatlanok fajlagos árában is látszik, 2015 harmadik negyedévében a 40 millió fölötti ingatlanok a piac 17 százalékát tették ki, míg idén már a 28 százalékát.

Vidéken a 200 ezer forintos négyzetméterár fölötti sávokban érezhető a drágulás egy évre visszatekintve. Tavaly ezeket a lakásokat a forgalom 20 százaléka érintette, idén már 31 százalék az arányuk. Pest megyében már csak kisebb mértékben figyelhető meg a drágulás. A legnépszerűbbek országszerte egységesen továbbra is a 40–60 négyzetméter közötti lakások, ez a méretkategória adja a forgalom 40 százalékát.

Forrás: Duna House Barométer


Lakáspiac: nyári trendforduló
Augusztusban némi erősödést mutatott az ingatlanpiaci forgalom. A keresletben év eleje óta tartó lejtmenet júliusban megfordult, és most tovább emelkedett.  tovább Tovább
Lakáspiac: kivárási taktika
Nagy pénzösszegek menetelnek továbbra is a fővárosi ingatlanpiac felé, talán több irányból, minden öt fővárosi lakásvásárló közül kettőt...  tovább Tovább


megosztom:
Add a Startlaphoz twitter myspace

lakás ingatlanpiac lakásárak



Csak röviden
Tovább
 
Kiemelt témáink
Interjú
Képgaléria


hirdetés

Kérdezd a szakértőt
Dr. Pál Tibor - ügyvéd
Dr. Pál Tibor
ügyvéd

Ha gondjaid támadtak a társasági és az ingatlan jogot érintő témákkal kapcsolatban, várom jelentkezésed!

Kedves Kérdező! Ha az autóban a motorcseréhez vezető hiba már a vásárláskor is megvolt, úgy e... TovábbTovább
Tisztelt ügyvéd úr! Fiam kb.három hete vásárolt Rákoskeresztúron egy használt gépkocsit/hatszáz ... TovábbTovább





hirdetés

hirdetés