A pánikzavar felismerésének, kezelésének egyik legnagyobb nehézsége az, hogy mindenkiben máshogyan játszódik le. A leggyakoribb a mellkasi tünetcsoport: fájdalom, szorítás, fuldoklás, szívdobogásérzés. Hasi panaszok is lehetnek: görcsös fájdalom, nyomásérzékenység, hányinger, akár bélelzáródást utánzó deszkakemény hasfalat is tapinthatunk. Előfordulnak még idegrendszeri tünetek is: végtagok ügyetlensége, beszédzavar, zsibbadásérzés, homályos látás, remegés, verejtékezés. A negyedik csoport a pszichés jelek halmaza: ide elsősorban a haláltól és a megőrüléstől való félelmet soroljuk, amelyek a pánik legjellegzetesebb tünetei.

A pánikroham hirtelen (néhány perc alatt) kezdődik, és hirtelen is cseng le. A fokozatosan kialakuló panasz nem pánik.

A diagnózis csak kizárásos alapon állítható fel

Mivel a pánikroham súlyos betegségeket utánozhat, a diagnózis gyors felállítására egyáltalán nem kell törekedni. Első feladat, hogy a tünetek megfelelő kivizsgálása megtörténjék, nincs-e a páciensnek véletlenül mégis valamilyen testi betegsége. A pánik összetéveszthető többek között szívinfarktussal, tüdőembóliával, refluxbetegséggel, hörghuruttal, agyvérzéssel, bélelzáródással, vakbélgyulladással, hipoglikémiával. A fölényes, „blikkdiagnoszta” sok tragédiát okozott már. Ha a rosszullétek nem magyarázhatók testi betegséggel, akkor kezdhetjük pánikként kezelni a bajt. Szerencsés esetben tapasztalt szakember (pszichiáter) kezdi meg a kezelést, melyet aztán átvehet más orvos is.

A pánik eredete a szorongás

Az elmúlt húsz-huszonöt évben teljesen átalakult a pszichiátria fogalomrendszere. Korábban két fő kategória volt: pszichózis (amikor a páciens nincs tudatában a betegségének) és neurózis (amikor tudja, hogy problémái vannak), ám ezeket ma már nem nagyon használjuk. Ehelyett az alapján csoportosítunk, hogy melyik lelki funkció károsodott. Ennek megfelelően vannak hangulatzavarok, személyiségzavarok, alvászavarok, az intelligencia zavarai, a szexualitás és az evés zavarai stb. A pánik a szorongásos zavarok csoportjába tartozik.

Freud szerint a szorongás attól van, hogy ellentmondanak egymásnak az ösztöneink és a normáink, és nem találunk kompromisszumot a kettő között. Ezt a koncepciót azóta sokan bírálták, de az biztos, hogy a szorongás az egyén önmegvalósítási képtelenségéből származik. Az ember számos igényt támaszt magával szemben: legyen sikeres, jómódú, művelt, foglalkozzon a testével, legyen családja, értelmes hivatása, barátai. Ezen feltételeknek ráadásul többnyire egyéni munkával kell megfelelnünk, a kitűzött célok a legritkább esetben teljesíthetők csoportosan. Mindennek tetejébe a korábbi minták is elavulnak: szüleink élettörténete alig hordoz útmutatást, annyit változtak közben a viszonyok.

A magányos harcos pedig szorong. Nem konkrétan valamitől tart, a szorongásnak a félelemmel szemben nincs tárgya. (Értelmetlen kérdés az, hogy „mitől szorongsz”.) A szorongást nehéz felismerni, önmagunkban rendületlenül bízva nem szoktunk szembenézni vele, ezért aztán kerülő utakon tör felszínre. A végeredmény: pánik, fóbiák, kényszerbetegség, továbbá van egy „generalizált szorongás” nevű betegség is, melyet nehéz definiálni, de annál gyakrabban találkozunk vele. És hogy lássuk, a fenti pszichiátriai kategóriák között nem éles a határ: a hosszan fennálló, kezeletlen szorongás idővel a hangulatzavarok közé tartozó depresszióba mehet át.

Nem kellemes dolog átélni egy pánikrohamot, de az az előnye megvan, hogy legalább napvilágra kerül a szorongás. A pánikbetegség főleg a haláltól és megőrüléstől való félelem miatt arra sarkallja a pácienst, hogy a végére járjon a dolognak. Miután a nagyobb belgyógyászati betegségeket kizárták, nekiállhatunk a szorongás csökkentésének.

Kezelés gyógyszerrel és másképp

A mai orvostudomány biztosra törekszik. Egyéni elképzeléseknek, intuícióknak egyre kevésbé van helye, a munka nemzetközi ajánlásokon alapszik. Ily módon a pszichiátriában is a könnyen standardizálható gyógyszeres kezelések kerültek előtérbe. Az orvosok többsége a szorongás csökkentésére is elsősorban gyógyszerrel törekszik. A benzodiazepinek (Xanax, Frontin, Rivotril, Seduxen stb.) hatása gyorsan kialakul, de mellékhatásokkal és függőséggel kell számolni, ezért alkalmazásuk csak rövid távon indokolt. Közben a szorongásra is jól ható antidepresszáns gyógyszerek beállítása javasolt.

A gyógyszeres kezelés mellett pszichoterápia jön szóba. A terapeuta vezetése mellett szorongásos alkatunk áthangolása kísérelhető meg. Külön kell szólnunk a relaxációs technikákról, köztük különösen a hipnózisról és az autogéntréningről, melyek segítségével csökkenthető a rohamok közötti alapszorongás mértéke, és az éppen kibontakozó roham is megfékezhető (ezzel a hatással egyébként a gyógyszerek is alig büszkélkedhetnek).
A rendszeres sport növeli a paraszimpatikus tónust, ezáltal csökkenti a szorongás mértékét. A sportot magunkért, magunknak csináljuk, ami megkönnyebbülést jelenthet a különböző külső célok közötti őrlődésben. A versenyszerű, eredményorientált sportolással azonban éppen ellentétes hatást érhetünk el, szorongásunk fokozódhat. Passzív sport a fürdő és a masszázs, ezeket a lustáknak és a mozgásszervi betegségben szenvedőknek ajánljuk.