Ahogy az emeletünkön a liftre várok, hallom, hogy az alattam lakó, korombéli szomszédasszony, aki az ötéves unokáját hordja naponta a közeli óvodába, és a szülők kora esti megérkezéséig pásztorolja a kisfiút, ingerülten sürgeti a lányát, induljanak már hazafelé, mert lemarad kedvenc tévésorozatának következő epizódjáról. Egy hajdani gimnáziumi osztálytársnőm, akivel hébe-hóba telefonon érdeklődünk egymás hogyléte felől, kertelés nélkül közölte a minap, hogy „rosszkor hívom”, mert éppen a kedvenc filmsorozatát nézi. Másnap sűrű bocsánatkérések között elárulta, hogy más szórakozása nem lévén, a különféle tévésorozatok nézésével tölti az idejét, és a napirendjét is ezek időpontjához igazítja, vagyis ilyenkor „kikapcsolja” a külvilágot.

Virtuális valóság

Bizonyára mindenkinek a környezetében élnek olyan emberek, akiknek a napi szórakozásukhoz elengedhetetlen valamilyen filmsorozat vagy „teleregény” követése.

Az újkori és széles körben elterjedt szabadidős kulturális időtöltések kapcsán gyakran szóba kerül, hogy ezek akár kórosak is lehetnek, ha már túl erősen kötődünk hozzájuk, ha frusztrációt okoz, amikor nem „gyakorolhatjuk” őket. Erre jó példa a játékszenvedély, a főleg a nők körében terjedő vásárlási kényszer, mindkét nem esetében a munkamánia és főleg a férfiakat érintő testedzési függőség. A felsorolt „ténykedések” akkor tekinthetők személyiségrombolónak és a „függővé” vált személy környezetében élők szempontjából zavarónak, ha a szokása rabjává vált érintett már a hétköznapi életét programozza át, vagyis a „kötődése” olyannyira válik kényszeressé, dominánssá, hogy ennek rendeli alá napirendjét, életmódszokásait.

Kevesen gondolnak rá, hogy ilyesmibe könnyen belesodródhat az, aki estéről estére letelepszik televíziója elé, hogy kedvenc sorozatát, sorozatait megnézze, hiszen ez – kezdetben – még ártatlan időtöltésnek, kellemes vagy izgalmas szórakozásnak tűnhet.

Egy korábbi kutatás tanúbizonysága szerint a 18–59 éves lakosság 88 százaléka néz ma inkább több, mint kevesebb rendszerességgel sorozatokat Magyarországon. Egyharmaduk naponta, nemritkán napi több órát is ezek nézésével tölt. A fiatalok és a középkorúak körében rohamosan terjed az online szolgáltatók tartalmainak fogyasztása, ebben a körben a hagyományos televíziózás egyre inkább háttérbe szorul.

A médiakutatás azt is kiderítette, hogy a szappanoperák a nők körében népszerűek, addig a férfiak a sci-fi, a fantasy és krimi, az akció műfajok sorozatait részesítik előnyben. Mindkét nemben és szinte minden korosztályban megtalálhatók a történelmi vagy családtörténeti témájú, illetve vígjátéksorozatok iránt elkötelezett „történetfogyasztók”

Függőségi és elvonási tünetek

A sorozatnézési szokásokat vizsgáló szakemberek az is megvizsgálták, befolyásolja-e, és ha igen, mennyire az elkötelezettek napi életvitelét ez a szórakozási forma, vagyis függővé lehet-e válni a sorozatoktól, meddig tekinthető a „történetfogyasztás” ún. kiegészítő tevékenységnek, és mikortól kényszeresnek. A szenvedélybetegségek kezelésével foglalkozó addiktológusok szerint ennek az újkori szenvedélybetegségnek is megvannak a maguk ismérvei: a sorozatfüggő egy idő után fontos teendőit, programjait, napi életvitelét (így a kapcsolattartást, étkezést, alvást) is ennek az időtöltésének rendeli alá.

A függőség biztos jelének számít az is, ha az epizódról való „lemaradás” szinte elvonási tüneteket – például csalódottság, nyugtalanság, harag azok iránt, akik miatt a folytatás elmaradt – okoz. Az is a kóróssá válására utal, ha valaki azzal indokolja kötődését a sorozatokhoz, hogy nélkülük unalmas lenne az élete. Akadnak olyanok is, akik a kedvenc sorozat végét veszteségként élik meg, ezért újabb és újabb folytatásos történeteket keresnek, amelyekre szintén „ráfixálódnak”.

Amikor a jóból is megárt a sok!

Mint minden életviteli zavart okozó mániának, az ilyen típusú szenvedélynek is megvannak/lehetnek a maga egészségkárosító következményei. Az izgalmas epizódok nézése mellett – a komfortérzet fokozására – a legtöbben nemcsak a látvánnyal kényeztetik magukat, hanem étel-, illetve italfogyasztással is.

Márpedig a sok ülés, a folyamatos nassolás gyakran vezet súlygyarapodáshoz, az esetleges izgalmas epizódok – sőt egyre gyakrabban teljes évadok – éjszakába nyúló nézése pedig vérnyomás-emelkedéshez, alvászavarokhoz, alváshiányhoz, majd állandósult fáradtságérzethez, hangulatingadozásokhoz, sőt akár koncentrációs zavarokhoz, a munkaintenzitás csökkenéséhez, ráadásul időt von el például a mozgástól, de a társas kapcsolatoktól is.

Természetesen mint mindenben, itt is fontos az önkontroll, vagyis nem az a baj, ha valaki időnként végignéz egy-egy, az érdeklődési körébe vágó történetfolyamot, hanem az, ha nem képes felismerni, mikor kerül bele a saját „mozgásterét”, társas kapcsolatait beszűkítő függőségi spirálba.