„Ha belegondolok, mindig is újrakezdő voltam, 20, 30, 40, és 50 évesen is. Sokszor kellett felállnom nehéz helyzetekből. De az élet mindig választási lehetőségeket dobott elém, és olyan új utakat kínált, amelyekkel élnem kellett.” A most 56 éves, Nyíregyházán született Vitai Klára gondol vissza így a gyorsan lepergett elmúlt évtizedekre, hozzátéve, hogy soha nem bánta meg váltásait, újrakezdéseit, mert bátorsága mindig valami jobbhoz segítette hozzá. Jelenleg személyi edző, senior tréner, rehabilitációs mesteredző, Spinning Instructor (teremkerékpár-oktató), de emellett biztosítási alkusz és sportegyesületi elnök is.

Beszippantotta a sport

Ha már a végén kezdtük, folytassuk az elején! Gyerekként színész akart lenni, később jogász, mégis magyar–könyvtár szakon szerezte tanári diplomáját. De túl egyszerű lett volna az élet, ha tanárnak áll. A szocializmus legvégén a tanári fizetés duplájáért inkább titkárságvezetőnek állt be dolgozni Nyíregyházán egy német–magyar részvénytársasághoz, majd egy osztrák multicégnél dolgozott – összesen majdnem két évtizeden át.

Bátor tettnek tartotta, hogy bár korán férjhez ment, csak 30 éves korában lett anyuka. „Az én generációm számára ez már idős kornak számított a szüléshez, de nem éreztem úgy, hogy bármiről is lekéstem volna.”

40 évesen újra váltott. Hiába tűnt remek választásnak az állás a multinál, egy idő után már nem tudta elviselni egyik kolléganője szurkálásait, és egyik napról a másikra otthagyta biztos munkahelyét. Beszállt a családi vállalkozásba – és biztosítási üzletkötő lett. Hamar belelendült az üzletkötésbe, igaz, soha nem érezte úgy, hogy ez lenne a szíve csücske. Közben pedig úgy látta, érdemes lenne komolyan sportolnia. spinning- (teremkerékpár-) órákkal kezdett, majd hétvégente következtek a spinning-maratonok Magyarországon, sőt Európa-szerte. Ahogy belelendült, úgy nőtt a tekerési idő két óráról ötre, hatra, sőt tizenkét, majd huszonnégy órára!

40 és 50 éves kora között valósággal beszippantotta a sport világa. Az egyik nemzetközi versenyen a Spinning Team Hungary vezetője így fordult hozzá: „Tudod, ebben a teamben mindenkinek van oktatói papírja, csak neked nincs. Nem baj, ha nem tartasz órákat, de végezd már el!” Miért is ne? – gondolta Klári, így hát elvégezte. Negyvenöt évesen lett spinning instructor, és ha már papírja lett róla, munkaidő után el is kezdett órákat tartani. És ha már sikeresen túlesett egy sporttanfolyamon, miért ne jöhetne a folytatás? – kérdezte magától, s mert érdekelte, az egyik pedig kapcsolódott a másikhoz, további sportképzésekre iratkozott be. Szinte észre sem vette, hogy rövid idő alatt személyi edző, rekreációs szakember, aerobik-oktató, senior tréner, rehabilitációs mesteredző lett belőle. 

Az ötven az új harminc

A családi vállalkozásból egyre kevésbé volt kedve kivenni részét, és mire behúzta az ötödik ikszet, csak a nevét adta hozzá, valójában már csak a sportnak élt. „Későn érő típus lehetek, mert ötvenéves koromban éreztem életemben először, hogy megérkeztem. Erőt kapok a sporttól és erőt adok vele másoknak. A munkám az életem, az életem a munkám, a munkám a hobbim, a hobbim a munkám!”

Sorra jöttek a „színpadi felkérések”, vagyis, hogy sportrendezvényeken színpadon tartson spinningórákat. Nyíregyházától Kecskemétig, Gödöllőtől Budapesten át a Balatonig (például Spinning-maraton a Balaton vizén, egy haladó hajón).

„Többször is eszembe jutott: miért pont én kapom e felkéréseket így, ötvenen túl? Biztos, hogy én vagyok a jól kinéző, legmegfelelőbb, »színpadképes« ember? A kollégáim erre azt válaszolták, hogy igen, mert példakép vagyok, mert ötvenen túl ilyen formában minden embernek ilyen fizikai állapotban, és ilyen elszántnak kellene lennie. Tény, hogy mindig kellő felkészültséggel és alázattal igyekszem helytállni az adott színpadi feladat során. Azok közé tartozom, akik elmondhatják magukról: az ötven az új harminc!”

Vagyis Klári, betöltve az ötvenet, mindössze harmincévesnek érzi magát. Mint mondja, tisztában van a korával, de nem érdekli, csak az adott feladat, amit teljesíteni akar. „Nem sokan vannak a sportágamban, akik ötvenen túl is bevállalják a színpadi szereplést – mondja. – Mindenki annyi idős, ahány évesnek érzi magát. Lehet valaki 30, ha betegséggel küzd. Én most is egészséges vagyok, ami egyszerre köszönhető az egészséges életmódomnak, a pozitív szemléletemnek és a sportnak. Úgy gondolom, egyaránt fontos a lelki és a testi egészség, egyik a másik nélkül nem is megy. Én mindent a sportnak köszönhetek: az erőt, az egészséget, a kitartást, a küzdeni akarást, a lelki békémet. És amit a sporttól kapok, azt tovább is tudom adni, mert hiszem, hogy ez az én küldetésem: adni egészséget, kitartást, mentális támogatást, biztatást. Adni olyan embereknek, akiknek minderre szükségük van, akik nyitottak és befogadók erre. Ez ad nekem erőt, hitet, célt a mindennapokban.” 

Mozgás és Lendület

Az elmúlt években Vitai Klára érdeklődése az idősek és a fogyatékkal élők irányába fordult. Elindította Nyíregyházán tartásjavító és seniortornáit. Az önkormányzat Mozdulj Nyíregyháza! programsorozatához őt kérte fel a foglalkozások megtartására, s idővel már két termet kellett összenyitni, annyian jelentkeztek, hétről hétre. A koronavírus-járvány idején, 2020 tavaszán online órákat tartott, alkalmanként több mint száz résztvevővel.

Szervez sportórákat vak, kerekesszékes embereknek is, hiszen miért ne szeretnének ők is sportolni: konditerembe járni, spinningelni, futni.

A sportfoglalkozások pénzbe kerülnek, ám sokan nem tudják megengedni, hogy rendszeresen járjanak sportolni. Ezért Klári kitalálta: sportegyesületet alapít, hogy minderre lehessen támogatást szerezni! Így született meg 2018-ban a VIT-ACTIVE Mozgás és Lendület Sportegyesület fogyatékkal élők, egészséges/ép, senior tagokkal. Klári a tagság felkérésére vállalta az elnöki feladatokat. Összeállították éves programjukat, és elkezdték figyelni, mely pályázatokra lehetne eredményesen jelentkezni. Idővel egyre több pályázatuk lett sikeres, így az egyesület tagjai részt tudtak venni az országban spinning-maratonokon, futóversenyeken – vakok is! –, látássérültek egészségnapján, túrákon, kirándulásokon, rekreációs tevékenységekben.

Miközben az egyesületi elnök-edző-rekreációs szakember szervez, tanít, órákat ad, szinte mindig mosolyog. Mondják is róla, hogy vígkedélyű, másokat felvidítani képes, mindig mosolygós ember, ahogy az minden róla készült fotón is látszik. „Nekem ez nem tűnik fel, nem kell erőltetnem, magától jön – mondja. – Ez nem azt jelenti, hogy nekem mindig kerek a világ, hogy soha nem vagyok szomorú, ám a sport megtanít küzdeni. Olykor elbukni, a bukásból felállni, de győzni is. Talán ezt a belülről fakadó mosolyt, ezt a pozitív kisugárzást kell megtartanom és továbbadnom életem hátralévő részében is.”

Kilométerkövek

Ha ennyire megtalálta helyét a világban, vajon mi lesz néhány év múlva, 60 évesen? Lesz következő váltása? S ha igen, mi lesz az? – kérdezzük tőle. „Igen, lesz!” – feleli, persze mosolyogva, de azért határozottan. Majd hozzáteszi: aki állandóan mozog, sportol, abban mindig ott rejtőzik egyfajta örök nyughatatlanság, tenni akarás. Jövőre például sportegyesületből egyesületté alakulnak át, hogy nagyobb lehessen a mozgásterük, és igazodjanak tevékenységükhöz, hiszen már most sem csakis sporttal foglalkoznak.

Klári korábban már tagja volt a Szurkolók az állatokért szervezet nyíregyházi szekciójának, aktívan bekapcsolódott állatmentő és állatvédelmi tevékenységébe. Nagy álma, hogy szeretne majd egy állatmenhelyen tartósan önkéntesként tevékenykedni, egy menhely érdekében jótékonykodni. 60 évesen erre talán már több ideje lesz.

„Az én életemben valahogy semmi nem szokványos – összegez, miután elmesélte eddigi történetét. – Bátor újrakezdéseim kicsit heves vérmérsékletemről, lázadásaimról is tanúskodnak, habár igyekszem kerülni a konfliktusokat. De életünk során mindig vannak olyan figyelmeztető, apró jelek, »kilométerkövek«, amelyek azt jelzik, hogy ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Ha ezt meglátjuk, megérezzük, akkor mindig képesek lehetünk váltani.”

Végül, de talán elsősorban nem szeretne megfeledkezni a HÁTTÉRről sem, csupa nagy betűvel: „Ha nincsenek mellettem a szeretteim: a családom és a barátaim, nem tudnám végigcsinálni a dolgaimat és az életemet élni – vagyis ez az egész semmit nem érne.”