Még nincs nálunk fiókod?
Regisztrálj itt!Bátor Újrakezdők
Köves Béláné Anna örömmel végzi nyugdíj mellett a feladatait egy hazai kutató–fejlesztő cégnél. A pandémia második hullámában is home office-ban dolgozik. Online rendeli házhoz a szükséges dolgokat, Zoomon összehívja a társaságát, Viberen cseveg az unokájával, és online tornázik. Aki ezek alapján azt hinné, hogy korai 50-es, vagy annál is fiatalabb hölgyről van szó, az téved: Köves Béláné Anna 68 éves. Naptári kora számára nem veszteség, hanem lehetőség, mert, mint mondja, „az életkor ajándék, örömforrás”. Anna megmutatta, hogy jóval hatvan fölött is hatalmas lehetőség nyílik az eltemetett, eddig meg nem valósított álmok valóra váltására és az újrakezdésre.
Helyzetét meghatározta az, hogy tíz hónapos volt, amikor meghalt az édesanyja. „Ez a csecsemőkori trauma okozta az első hiányt az életemben” – mondja. Sokáig ebben a hiányállapotban létezett. Főiskolai diplomát kapott, aztán férjhez ment, gyerekeket szült. Két kisfia óvodás volt, amikor elvált. A második hiányt ez a változás okozta. Nagyszülői segítség híján mai világunknak megfelelően „apanya” szerepben nevelte gyermekeit. Német-angol nyelvű levelezőként dolgozott egy külkereskedelmi vállalatnál. Később elfogadott kevésbé kvalifikált állásokat a magasabb fizetésért cserébe, mert a legfontosabb célja gyermekei megfelelő iskoláztatása, felnevelése volt. Szerette a független munkát. Betéti társaságot alapított, az később tönkrement.
Kiírta magából
Váratlanul, 44 éves kora körül berobbant életébe a versírás. Nem is nagyon értette, mi történik. „Talán ma már jobban meg tudom fogalmazni: a sok elfojtott érzelem, fájdalom tört ki belőlem versekben, hiszen a való életben kőkeményen teljesítettem” – monda. Megjelent három kötete, a legutóbbit már irodalmi szinten is megfelelőnek érzi. „Mégsem tartom magam nagy poétának” – szögezi le. Földeáki-Horváth Anna írói álnéven bukkant fel a verseivel: „Azért volt szükségem írói álnévre, mert teljesítményorientált, öntudatos nő voltam, és a gyenge, esendő oldalamat nem szerettem volna nyilvánosan megmutatni.”
„Amikor a fájdalmaimat végre kiírtam magamból, a közvetlen környezetemnek is megmutattam a verseimet. Elárultam, hogy én rejtőzködöm az álnév mögött” – fűzi hozzá. Később a haiku műfajában komolyabb díjakat is nyert.
A Magyar Író Akadémia Szépíró Mesterkurzusát 2011-2012 között végezte el, mert szeretett volna fejlődni a prózaírás területén is. Törekvését szerinte mindeddig kevés siker koronázta. Ellentmond állításának, hogy a Terézanyu-Richter pályázaton 2017 májusában Örökifjú-díjat vehetett át egy írásáért. A díjnak sok hozadéka lett a médiában. A Klasszik rádióba stúdióbeszélgetésre hívták, egy hetilapban cikk jelent meg róla, a Duna TV Ridikül című műsorában részt vett a La Femme magazin „25 bátor újrakezdő” különszámában szereplők közül két hölggyel együtt az Évelők című adásban.
Ma is megelégedetten idézi fel, hogy 58 éves korától három évig a Szépművészeti Múzeum önkéntes programjában tevékenykedett. Öröm volt számára az információs pultban, nyelveket gyakorolva dolgozni havi néhány alkalommal, s a múzeum kollektívájába tartozni. Ráadásul egy nemzetközi projekt keretében három hetet Rigában tölthetett. Az ottani múzeumban a hazai információs pult rendszert ismertette. „Ehhez angol nyelvű Power Point prezentációt kellett készítenem, és a kinti kollégák előtt előadnom – meséli büszkén –, soha ilyet előtte nem csináltam, hatalmas élmény és igen hasznos tapasztalat volt.
Saját utak
Időközben az egyik fia a jó nevű budapesti helyett egy vidéki egyetemen tanult tovább, otthon maradó másik, felnőtt fiával pedig egyre gyakoribbá váltak a veszekedések. Nem észlelte időben, hogy imádott gyerekei leváltak róla. Végül bátor döntést hozott: 60 évesen jelentkezett egyetemi mentálhigiénés posztgraduális képzésre. Szakdolgozata címe „Saját utak – a felnövő gyermekek leválása / Önsegítő csoport gyermeküket egyedül nevelő anyák számára” volt. A feldolgozás során az általa korábban megélt tapasztalatokat igen jól tudta ötvözni a tanultakkal. „Ez nemcsak a szakmai részben segített, de anyaként is egészen másként viszonyultam a már felnőtt gyerekeimhez” – meséli tanulmányainak hatását a saját életére. A Facebookon „Saját utak – Leválás” címmel oldalt és csoportot hozott létre, azóta is működteti, heti legalább egy poszttal. „Saját utak” című verse a 16 évnél idősebb gyermekek leválásának érzelmekkel teli, rövid bemutatása.
Még mentálhigiénés tanulmányai idején elvégzett egy „Családi életre nevelés” akkreditált képzést. Ezenkívül részben a szakirodalomból megismert úgynevezett leválási gyász, részben saját érintettsége ( édesanyja korai halála) folytán két képzésen is részt vett. Elvégzésük feljogosítja gyászfeldolgozó csoportok vezetésére. Nagy öröm volt számára, hogy a 2018 májusában megnyílt Egyszülős központ felvette programjai közé a „Saját utak – Leválás” csoportját.
Vízen és szárazon
Nagyon fontos számára az aktív sportolás. „A fiataloknál talán belefér egy kis lazítás. Ám ötvenen felül létszükségletnek kellene lennie a rendszeres, napi szintű sportnak vagy akár a szakszerű gyógytornának ” – figyelmezteti a hozzá hasonló korúakat.
Lapátot ragadott 2017-ben, és beült egy négypárevezős hajóba. Azután 2019 februárjában részt vett a 29. Magyar Evezős Ergométeres Országos Bajnokságon, és a 65+ kategóriában országos bajnok lett. Ugyanazon év nyarán megrendezték a Masters evezős világbajnokságot a Velencei-tónál. Szeretett volna részt venni, de az idősebb versenyzők ebben a sportágban öregedtek meg, Anna viszont idősen is szinte kezdő volt. Ezért jelentkezett a Sport-önként szervezetnél. Állandó helye a német és a magyar versenyzők akkreditációs pultjánál volt. Mégiscsak belülről vehetett részt a VB-n, hasznos volt a segítsége, a nyelvtudása, az evezős ismerete, ráadásul a csapatával lehetett.
Idén nyáron megoperálták a térdét. Ezért az evezőlapátot félretette, reményei szerint ideiglenesen. Az a célja, hogy mielőbb vissza tudjon ülni az egypárevezős szkiffbe.
Most a kerékpározás a mindene. „Már húsz évvel ezelőtt is kerékpárral jártam dolgozni. Akkor még kevésbé volt ennek divatja Budapesten” – idézi fel emlékét. Hatvanötödik szülinapját úgy ünnepelte, hogy kiválasztott egy 65 kilométeres távot, és azt a kerékpárutakon végig is bringázta. Azt gondolta, ezt akkor még meg tudja csinálni. Reméli, még sokáig lesz ereje, egészsége, kedve, hogy biciklizni tudjon.
Anna érzelmei a verseiben jelennek meg, szellemi erőfeszítései az olvasáson, színházlátogatáson kívül főként a mentálhigiénés munkájában, míg a testi, fizikai dolgokat a sport jelenti számára. „Nem értem el egyetlen óriási eredményt sem, viszont elértem azt a célomat, hogy összhangba hozzam magamban a testi, a szellemi és az érzelmi oldalamat.” Ezekből a forrásokból tudta magát olyan boldoggá, kiegyensúlyozottá formálni, amilyen most.
„Részed vagyok, mégis egész.
Engedj, anya! Tudom, nehéz…”
━ Földeáki-Horváth Anna