A testi kontaktus utáni vágy valójában minden ember természetes lelki és élettani szükséglete, és ez – ami nem szűkíthető a szerelmi együttlétre – legalább olyan fontos, mint a test táplálása – állítják a lélekgyógyászok.

„Ehess, ihass, ölelhess”

Mára már megannyi kutatás igazolja, hogy ezek a gesztusok az érzelmeinkre, a hangulatunkra is hatnak, így fontos szerepük van mind a lelki, mind pedig a testi egészségünk megőrzésében, sőt a valamilyen betegségünkből való gyógyulásunkban is.
Doris Wolf német pszichológus egyenesen azt állítja, hogy a szeretet nonverbális kifejezésének hiánya súlyos lelki zavarokat okoz azoknál, akik valamilyen okból nélkülözni kénytelenek.

Különféle pszichoszomatikai vizsgálatok igazolják: a szeretetteljes és bensőséges mozdulatok oldják a „megérintett” ember belső feszültségeit, növelik biztonságérzetét, sőt önbizalmat is adnak, mert a szerethetőségük, fontosságuk tudatát erősítik.

A testi kontaktus a lelket is „feltölti”

A fizikailag bántalmazott, vagy érzelemszegény környezetben nevelkedett gyerekeknél figyelték meg a pedagógusok, gyerekpszichológusok, hogy ők még a jó szándékú testi érintést is „félreértelmezik” (pl. elkapják a fejüket a simogatás elől), mert képtelenek bizalommal fogadni a feléjük nyúló kezet, vagyis a simogatónak indult mozdulatot is támadásnak vélik. Az énképzavarokkal, önbizalomhiánnyal, kapcsolatteremtési problémákkal küszködő felnőttek többségének élettörténetét nagyon gyakran a gyerekkorban elszenvedett rigid, azaz szigorú és érzelmileg elutasító szülői magatartás, viselkedésminta alakítja.

A szeretetmozdulatokat mellőző nevelés nem tulajdonít jelentőséget a pozitív gesztusoknak, holott Virginia Satir amerikai pszichológus szerint naponta legalább négy gyengéd érintésre lenne szükségük (és nemcsak a felnövekvőknek, hanem a felnőtteknek is) testi-lelki egyensúlyuk/egészségük megőrzéséhez. Annak, hogy miért hat pszichoszomatikusan az érintés, élettani oka van. Az egész testünket beborító szövet idegrostjai a gerincvelőből erednek, s többek között nemcsak a fájdalom- vagy a hőérzetet, hanem a kényeztető, szeretetteljes mozdulatokat is közvetítik az agyba, emiatt például oldódik a szorongás, a belső feszültség, a félelem, sőt akár a depresszív hangulat is.

Az is érdekes tudományos felismerés, hogy a nonverbális kommunikáció nem egyirányú, vagyis nem csak az profitál lelkileg a gyengéd gesztusokból, aki kapja, hanem az is, aki adja. Erősíti a szeretetkapcsolatot, az egymás iránti bizalmat, empátiát, és fejleszti az adás és az elfogadás képességét is.

A keleti gyógymódoktól a haptoterápiáig

Már az ókori távol-keleti kultúrákban is felismerték az érintés testre és lélekre gyakorolt hatását, és ezt különféle masszázsok formájában alkalmazták és alkalmazzák ma is. Mára pedig már tudományosan is igazolt tény, hogy az egyszerű simogatás, ölelés is jótékonyan hat az egyén testi-lelki jól-létére, egészségére. A pozitív érintésekben gyakran részesülők ritkábban betegszenek meg, illetve a valamilyen betegségben szenvedők fájdalmának intenzitását csökkentik a szeretetteljes mozdulatok, valamint a gyógyulási hajlamra, a betegség lefolyására is hatással vannak.

Az testi kontaktus iránti nyitottságot, így az érzelmi intelligencia, az önmagunkba és a másokba vetett bizalom fejlesztését célozza meg a ma még újnak számító, ám elterjedőben lévő szomato-pszichoterápiás módszer, a haptonómia. Speciális ága a haptoszintézis, amelynél a pszichiáter páciense „zsigeri élményeinek” felidézésével és teste bevonásával – például tánccal, érintéssel járó mozdulatokkal – igyekszik a beteg érzelmi, lelki egyensúlyát kialakítani vagy helyreállítani. Ez a kezelési mód elsősorban azoknak az embereknek jelenthet segítséget, akik képtelenek az érzelmeik megélésére és kifejezésére, szorongást kelt bennük mások érintése, de a gesztus elfogadása is, ezért legátlódtak az emberi kapcsolataik, így gondjaik vannak létrehozásukkal vagy megtartásukkal. Az egzisztenciális szorongással, frusztrációval küszködő embereket szintén segítheti abban, hogy rátaláljanak önmagukra, életerejükre, ki tudják bontakoztatni képességeiket, és ezáltal visszanyerjék lelki egészségüket.

A haptonómia pszichoterápiás alkalmazása eredményesnek bizonyult súlyos betegek (például végstádiumban lévők), illetve lelki-érzelmi traumákon átesettek kezelésében is.

A haptonómia

A haptonómia szó a klasszikus görög hapszisz (érintés, érzékelés, tapintás) és nomosz (törvény, szabály, norma) szavak összetételéből ered. A hapto jelentése: érintek, kapcsolatot teremtek, kapcsolódom, újraegyesülök.

A haptonómia fogalmát a holland, élete utolsó évtizedeiben Franciaországban élő fizioterapeuta orvos, Frans Veldman (1921–2010) alkotta meg, aki a koncentrációs táborban figyelt fel arra, milyen fontos szerepet játszik a szeretetteli érzelmi kontaktus a túlélésben. Felismeréséből bontakozott ki a haptonómia, a szeretetteli érintésen alapuló lélekgyógyászati módszer. A haptonómia igen eredményesnek bizonyul testi szenvedések, testi tüntetek enyhítésében. A fájdalom csökkenését nem invazív (nem a testbe történő) orvosi beavatkozással (pl. fájdalomcsillapító injekcióval), hanem gyengéd, finom figyelemmel és érintéssel teszi lehetővé.

(Forrás: Weiszburg Anna: Haptonómia – a gyógyító érintő kontaktus alkalmazása a palliatív ellátásban. Kharon. Tanatológiai Szemle)