Szabadidő

A legendás TOTO legnagyobb slágereit hozza el Budapestre!
Az Africa, a Hold the Line vagy az I'll Be Over You klasszikusok mellett a zenekar legújabb dalai is hallhatók lesznek június 27-én, a Papp László Budapest Sportarénában.

Ha felcsendülnek az Africa, a Hold the Line vagy az I'll Be Over You slágerek, még azok is dúdolni kezdik, akik korábban sohasem hallottak az előadó amerikai rock együttesről. Pedig a TOTO  több mint 40 millió lemezt adott el az elmúlt negyven év alatt, és egyike azon kevés 70-es évekbeli zenekaroknak, akik a folyton változó stílusokat és hangzásvilágot is be tudták építeni munkásságukba.

A TOTO zenei sokszínűsége a tagok gazdag könnyűzenei tapasztalatának köszönhető. Csak kevés előadó mondhatja el magáról, hogy nagyobb befolyása volt a popkultúrára, mint a TOTO muzsikusainak. A zenekar tagjai számos együttes és világhírű előadó lemezén közreműködtek, összesen több mint ötezer (!) albumon hallhatók. Ha összeszámoljuk, az eladott példányszám a félmilliárdot is meghaladja, amelyekkel több mint 200 Grammy-jelölést gyűjtöttek be az évek során. A több mint 40 év közös muzsikálás alatt több ezer dalt alkottak, köztük jónéhány jutott minden idők legnagyobb példányszámban eladott albumaira. Közben a TOTO saját dalaira és koncertjeire is maradt idő, így az egyik legnépszerűbb és legkeresettebb koncertzenekarként hódították meg a világot.

Nem kérdés, hogy a TOTO újjászületésének fontos pillanata a zenekar legújabb válogatás lemeze, a 40 Trips Around The Sun márciusi megjelenése.

A TOTO eredeti formációjából hárman a mai napig aktív tagjai a zenekarnak: a gitáros Steve Lukather, valamint két billentyűs, David Paich és Steve Porcaro. Mellettük az énekes Joseph Williams is 1986 óta stabil szereplő. A zenekar négy alkalommal járt eddig Magyarországon, legutóbb négy éve.

Az olyan klasszikus TOTO slágerek, mint a Rosanna vagy az Africa Weezer feldolgozásában újabb és újabb médiamegjelenéseket hoztak az együttesnek, a dalokat rövid idő alatt több mint 20 millió alkalommal töltötték le az online zenei oldalakról. A TOTO újjászületése elhozta a korábbi slágerek reneszánszát is: csak a Spotify-on több mint 422 milliós lejátszásnál tartanak.

40 Trips Around The Sun turnéjuk tavaly indult, Európa és Észak-Amerika számos koncerttermében hozott teltházas előadásokat, többek között a londoni Royal Albert Hall-ban, illetve a Ryman Auditoriumban Nashville-ben. Ez a turné évekta az együttes leghosszabb koncertkörútja, amely 2019. június 27-én érkezik a Papp László Budapest Sportarénába. Jegyek még kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

szerző: Ötvenentúl.hu
éppen olvassák
01
Szabadidő 2020. JANUÁR Lenyűgöző lombhotelek a Földön
Egyre többen választják ezt a szállásformát, melyben természet és ember tökéletes harmóniában él egymás mellett!
02
Szabadidő 2020. JANUÁR Az álmok varázslatos világa
Az álmok évezredek óta foglalkoztatják az emberiséget. Érdekességek az álmoskönyvek, a pszichoanalízis és az álomfejtés világából.
03
Szabadidő 2020. JANUÁR Jubileumi koncerted ad a 100 Tagú Cigányzenekar
Az egyedülálló zenekari formáció a hazai közönség mellett meghódította az egész világot, művészi teljesítményét pedig számos díjjal jutalmazták. 35 éve zenél a 100 Tagú Cigányzenekar.
Menu