A fóbiák legkülönbözőbb és legelképesztőbb fajtáit ismerjük, közülük az agorafóbia (nyílt terekhez kapcsolható félelem) vagy a szociofóbia (félelem a társaságtól) egészen hétköznapinak tűnik. Vannak, akik az árnyékoktól, a bélfertőzéstől, a hegyes tárgyaktól, a naptól vagy a világegyetem felfoghatatlan végtelenségétől (!) rettegnek, mások különböző állatokban találják meg rettegésük tárgyát. A következő összeállításban néhány valóban különös fóbiát gyűjtünk össze.

Mi van a tükör mögött?

Miért takarják le a tükröket, ha valaki meghalt a házban? Régi korok emberei miért láttak jövőre mutató jeleket a tükröződő felületekben? A tükör és a túlvilág, a tükröződés és a transzcendencia összefüggése sok mitológiában, mesében, történetben jelenik meg, nem véletlen, hogy egy fóbia is épült az amúgy hétköznapi tárgy köré.

Az eizoptrofóbia tágabb értelemben a tükröktől való félelem, pontosabban a beteg attól retteg, hogy a tükrön keresztül a spirituális világgal lép kapcsolatba. Indokolatlan aggodalma úgy is fennáll, hogy tisztában van félelme megalapozatlanságával.

Borzasztó palacsinta

Bármennyire hihetetlen is, egy palacsinta is lehet fenyegető, legalábbis azok számára, akik tripofóbiában szenvednek. Mint minden fóbiának, ennek is vannak fokozatai és egyéni formái. A 30 éves Stefani Ingamells például a vaskos amerikai palacsintától irtózik, amely már-már fánkszerű, de lyukacsos felszínű. Utóbbinak azért van jelentősége, mert kiderült, hogy a lány igazából nem a palacsintától fél, hanem a lyukas felületektől.

Félelmet kelt benne egy marék szalma is, ha nem oldalról látja a növényi szárakat, hanem a lyukakkal szembesül. Korábban egy interjúban így vallott erről:
– A legnagyobb félelmem azonban mindig is a palacsinta volt. Első emlékem ötéves koromból való, anyám reggelire adott egyet, én pedig felsikoltottam.
A Stefani otthonába azóta nemigen került palacsinta, sem pedig lyukacsos küllemű süteményféle.

Stefani sokáig magányosnak érezte magát a félelmével, ám a világhálón felfedezte, hogy palacsintafóbiájával nincs egyedül. Így hamar „társakra” lelt, akik szintén betegesen rettegnek a lyukacsos felületektől, és persze a palacsintától.

Rettegés a babáktól

Míg a legtöbb ember számára a babajáték kedves tárgy, és a gyerekekből is a gondoskodás érzését váltja ki, tagadhatatlan, hogy van valami bizarr a műanyag kisemberben. Nem véletlenül készült több horrorfilm is életre kelt gonosz kis játékokról. Valahol itt keresendő az a félelem is, amelyet a pediofóbiások élnek át, amikor meglátnak egy játék babát.

A betegek nem csupán a rosszul sikerült játékokat, csúnyácska babákat tekintik borzalmasnak, de még egy esztétikus Barbie-ban is a gonosz megtestesülését látják, és súlyos esetben egy ruházati szaküzlet kirakata is erős szorongást kelt bennük.
A pediofóbia szó nem keverendő össze a pedofóbiával, amely a gyerekektől való rettegést jelenti. Sigmund Freud szerint a pediofóbiások attól félnek, hogy a baba egyszer csak életre kel.

Óvakodj az anyóstól

Bár az anyósfóbiának neve is van – pentherafóbia –, valójában kétséges, hogy betegségnek tekinthető-e. Olyan sok embert érint ugyanis, hogy talán természetesnek is nevezhető. A pentherafóbiában szenvedők ugyanakkor nem csupán kellemetlennek találhatják párjuk családjának látogatását, de egyszerűen elviselhetetlennek érzik, hogy egy helyiségben legyenek az anyósukkal. A gyógymód ugyanakkor meglehetősen egyszerű, recept helyett válási papírokat kell beszerezni.